A Dunaharaszti ellen, idegenben kezdi meg szereplését a PMFC vasárnap
2016. augusztus 06. szombat 20:19

Vasárnap 17:30-kor kezdi szereplését a Márton Gábor vezette újonc PMFC az NB III Közép-csoportjában. Az első forduló zárómérkőzésén a pécsiek a masszív együttes hírében álló Dunaharaszti MTK vendégeként, idegenben lépnek pályára.
Hétvégi riválisukat immár tizenkettedik éve, 2004 óta irányítja vezetőedzőként Króner Péter. A kék-fehérekkel előbb a Pest megyei másod-, majd az első osztályt is megugrotta, az NB III-ban pedig már zsinórban kilencedik szezonjukra készülnek.
A harmadosztályban eddig szép helyezéseket értek el, voltak már harmadikok, másodikok, a 2011/12-es évadot pedig az élen zárták, ám licencproblémák miatt mégsem kerülhettek fel az NB II-be. Azóta is tűzben tartják a játékosokat és bár mostanra jelentősen átalakult a dunaharasztiak kerete, a mecsekaljaiakat biztosan nem fogják tárt karokkal várni a pályán.
A PMFC szurkolóit viszont annál inkább a lelátóra, hiszen a rendező klubtól kapott tájékoztatás szerint vasárnap 16:30-kor nyitnak ki a helyi jegypénztárak és kapuk.
A felnőtt belépő 500, a nyugdíjas 300 Forintba kerül, jegyeket csak a helyszínen lehet vásárolni. Az augusztus 7-i mérkőzéssel kapcsolatban további információ, hogy a pécsi drukkerek kizárólag az Arany János utca felőli kapun tudnak belépni a DMTK telephelyére.
Az érvényes jeggyel rendelkező fanatikusok a pénztártól balra található, számukra elkülönített lelátórészt foglalhatják el, ahol büfé és mosdó is vár rájuk. Remélhetőleg sokan kísérik el labdarúgócsapatunkat a nyitányra, az itthon maradók viszont nem maradnak le semmiről, ha követik a PMFC honlapján élő, online közvetítését a helyszínről.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...