Gázolt a Déli pályaudvarra tartó vonat Kelenföld után
Csak egy vágányon járhatnak a vonatok Kelenföld és a Déli pályaudvar között, mert elgázolt valakit a Székesfehérvárról érkező szerelvény szerda hajnalban - tájékoztatott a Mávinform sajtóügyeletese. Both Ferenc közölte: a vonatok a baleset helyszíne mellett csökkentett sebességgel, a fokozott biztonsági előírások betartásával közlekedhetnek. A torlódások és a még nagyobb késések elkerülése érdekében egyes helyi elővárosi vonatok csak a kelenföldi pályaudvarig közlekednek és onnan is indulnak vissza. Az erre közlekedő vonatok utasainak 15-20 perces késésre kell számítaniuk a...Gyermán Júlia és Vedres Csaba koncertet ad a székesegyházban
December 10-én, szerdán 19 órakor Gyermán Júlia és Vedres Csaba - Lélektánc című koncertje lesz a pécsi székesegyházban. A Pécsi Egyházmegye adventi rendezvényeire a belépés díjtalan. Az előadók a koncertről: „A „Lélektánc" című lemez elkészítésének gondolata először egy szentendrei orgona-hegedű koncert után merült fel bennünk. Az volt az érzésünk, hogy az ott előadott zenei anyag - annak ellenére, hogy különböző korok, stílusok képviseltetik magukat benne - kerek egésszé állt össze. A felvételek elkészítésekor döntő szempont volt a zene élő, technikai...Itt a vége. Itt a vége? A Fidesz-frakció lemondásra szólította fel kedden este Fodor Ibolyát
Közleményt adott ki kedden este a Fidesz pécsi városházi frakciója, melyben a közgyűlésből való távozásra szólítja fel Fodor Ibolyát. Az előzmények a kapcsolódó írásaink között a középső hasáb tetején a keretben olvashatók, a kommünikét az alábbiakban ismertetjük: "A Fidesz-KDNP frakció ma este megtárgyalta Fodor Ibolya ügyét és a következő, egyhangú döntést hoztuk: Elfogadjuk Fodor Ibolya kilépését a frakcióból, egyúttal nem tudjuk elfogadni és támogatni, hogy megtartaná a mandátumát és független képviselőként dolgozna tovább a pécsi közgyűlésben. Tisztelettel arra...
Mellár Tamás: "... mert...
Zsákutcában van-e Pécs és a Tudományegyetem? Kik tüntetnek és miért? Milyen lelkületű nép a magyar? A fentiekről kérdeztük Dr....
Kisplasztikai quadriennálét...
2015 tavaszán (feburár 28. és április 19. között) a Janus Pannonius Múzeum megrendezi az I. Országos Kisplasztikai Quadriennálét. A rendezvény felhívással fordul a művészek felé, akiktől...Az egyházmegye...
Az egyházmegye lelkipásztori munkatársaival találkozott kedden Udvardy György pécsi megyéspüspök. A megbeszélés az elmúlt...
Ne főzzön-süssön az ünnepek...
A Szent György Fogadó ajánlata, elvitelre, december 24-, 25-, 26-án. Kocsonya (0,5 l-ben 12 dkg kocsonyahús) 600 Ft...
Helyettes államtitkár...
Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a IV. Generációs Kulturális Napok rendezvénysorozat keretén...Más igazolványát használta,...
Mozgáskorlátozottak részére fenntartott helyen parkolt autójával egy 53 éves férfi Szigetváron, azonban a parkolásra feljogosító igazolvány tulajdonosa nem volt vele.Szolgálatban lévő...Pécsi árváknak is ünnepi kirándulást ajándékoz a MÁV-START
Balatonboglári, diósgyőri és pécsi gyermekotthonokban élőket lát vendégül kedden a MÁV-START Budapesten. A vasúttársaság jótékonysági akciója keretében az ünnepek közeledtével emlékezetes, örömteli pillanatokat kíván szerezni csaknem ötven gyereknek. Az egész napos programok helyszínei között a Csodák Palotája és a Tropicarium is szerepel. A Miskolcról, Pécsről és a Balaton-környékéről kedden reggel vonattal érkező gyerekeket tízóraival várták a szervezők. A kicsik ezt követően a „cápás állatkertben", azaz a Tropicariumban, az esőerdők és az óceánok élővilágával...
Karácsonyra szánt játékkonzolokkal csaltak áfát
Két és félmilliárd áfát csalt el az a bűnszervezet, amelyet a napokban buktattak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az áfacsalók ezúttal játékkonzolokban és játékszoftverekben „utaztak"- írja közleményében a NAV. A bűnszervezetet budapesti illetőségű ügyvezetők irányították, olyan cégek élén, amelyek játékkonzolok és játékszoftverek forgalmazását és javítását végezték az ország egész területén, bűnszervezetben működtetett hálózatban. Az adómentes beszerzéseknek és a számla nélküli értékesítéseknek „köszönhetően" a termékeket így az itthoni piaci...A PTE festő szakos hallgatójának kiállítása nyílik
Hegedűs Alexandrának, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának negyedéves festő szakos hallgatójának Kísérletek címmel kiállítása nyílik a Jókai téren. A kiállítás megnyitójára december 11-én, csütörtökön 18 órakor kerül sor a VNA Galériában, a Jókai tér 2. szám alatt, melyet egészen január 15-ig tekinthetnek meg a festőművészet iránt érdeklődők. Hegedűs Alexandra munkái sokfélék, a festményein az olajfesték különféle kezelésével kísérletezik, de gyakran von be a műveibe más anyagokat is, papírt, illetve fát. A kiállítást megnyitja Somody Péter festőművész, a megnyitó...Elmarad a Pán Péter...
Köles Ferenc betegsége miatt december 12-én, pénteken elmarad a Pán Péter musical premierje - írja közleményében a pécsi...
Fodor Ibolya kedd reggeli...
Bejegyzést tett közzé a facebookon Fodor Ibolya önkormányzati képviselő, aki hétfőn felajánlotta kilépését a pécsi városházi...
Ha megunja valaki a...
A pécsi társasházi lakóközösségek a jövőben saját maguk dönthetik el, engedik-e, hogy póráz nélkül közlekedjenek a házban lakó...
Tolnai-próza vezeti fel a...
A Jelenkor irodalmi folyóirat decemberi lapszámának élén Tolnai Ottó prózája olvasható. Az írást Vladimir Nabokov novellája követi (Hetényi Zsuzsa fordításában és kísérőszövegével). A...Egyedi táblákkal...
Az Omega együttes tagjai szimfonikus zenekar és vegyeskórus kíséretében adják elő az Omega-oratóriumot a pécsi sportcsarnokban...
Nem teszik ingyenessé az...
Szakács László (MSZP) a parlament hétfői ülésnapján arról beszélt, hogy a kormány döntött a 2014-2020 közötti időszak országos...
126 milliós fejlesztés kezdődött meg a mohácsi Gráf Transnál
Támogatásban részesült a mohácsi GRÁF TRANS Bt. a Dél-Dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés a területi kohézióért" című konstrukció keretében DDOP-1.1.1/D-14-2014-0035 kódszámon benyújtott pályázata: a megítélt támogatás összege 60 millió forint, a projekt teljes költségvetése 126 500 000 forint. A támogatási szerződés szeptember 1-jén lépett hatályba. A projekt célja a Gráf Trans Bt. saját tulajdonú telephelyének fejlesztése a minősített ipari park területén, ahol az alapvető infrastrukturális beruházás mellett egy új fémmegmunkáló üzemcsarnok létesítése és...Újra meleg ételt osztanak az Irgalmasok Pécsett
Ingyenes ételosztás lesz december 13-án, szombaton 13 órakor a Betegápoló Irgalmasrend rendházának udvarán (megközelíthető a Munkácsy Mihály utca 2. felől, az udvari portán keresztül). A Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Háza december 13-án, szombaton 13 órától ingyenes ételosztást szervez a rendház udvarán (Munkácsy Mihály utca 2. - Széchenyi tér között), ahol 150 adag meleg étel kerül szétosztásra a hajléktalanok és a rászorulók között.Kilép a Fidesz-frakcióból Fodor Ibolya, de nem mond le, így nem lesz időközi Kertvárosban
FRISSÍTVE: ITT A KILÉPÉSRŐL SZÓLÓ LEVÉL. A Pécsi Újsághoz eljutott információk szerint kilép a városházi Fidesz-frakcióból az elmúlt hetekben egy facebook-bejegyzése, az utóbbi napokban pedig egy 15 évvel ezelőtti gazdasági bűncselekmény miatt reflektorfénybe került - Pécs-kertvárosi egyéni körzetben megválasztott - képviselő, Fodor Ibolya. A Fidesz, mint szombaton megírtuk, belső vizsgálatot indított az ügyben, melynek során azt kívánják kideríteni, igazak-e sajtóban megjelent hírek, miszerint Fodor Ibolya sikkasztott volna 1999-ben, amikor még az Új Dunántúli Napló...
A rovat további témái
- A héten ezeken a helyeken és időpontokban adhat vért
- Decemberben rendkívüli ügyfélfogadás lesz a NAV-nál
- A ZSKN Madárbarát kert elismerést kapott
- Fát akart lopni egy szentdénesi férfi, lebukott
- Siófokra fut a pécsi anyuka, hogy köszöntse a balettmestert
- Mesés hangulatban zajlott az I. Hóbagoly Mesefesztivál a Zsolnay Kulturális Negyedben
« Előző
28323 | 28350 | 28377 | 28404 | 28431 | 28458 | 28485 | 28512 | 28539 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Pécsett is a Napsugaras Kupakszívben...
- Két falu kerül a NAV baranyai...

