Zsolnay-negyed: rohammunkával
2007. november 19. hétfő 08:39

Az EKF-program legfontosabb beruházásának tekintett leendő kulturális negyedben a tervek szerint óriási műemléki rekonstrukciót hajtanak végre 2010-ig, hogy a Zsolnay-gyár területén jöjjön létre Pécs majdani kulturális központja.
Ennek kialakítása azonban csak akkor kezdődhet el, ha a 90 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. átköltözteti termelését a gyár területének keleti csücskébe. Szakmai becslés szerint, ami a termelő üzem új helyének kialakítására vonatkozik, beleértve az engedélyeztetési és tervezési folyamatokat is 15-17 hónapot tehet ki - mondta munkatársunknak a társaság vezérigazgatója, Kovács Gyula.
Ha azt vesszük tehát alapul, hogy egyszerre is lehetséges költözni és rekonstruálni, akkor is igen szűk határidők maradtak a kulcsprojekt megvalósítására. Az ügyet az is bonyolítja, hogy a gyárban készítenék el a rekonstrukcióhoz szükséges épületkerámiákat, s megrendeléseket remél a manufaktúra a hangversenyterem és a tudásközpont kivitelezőjétől is.
A gyáregység költöztetésének előkészítését papíron már megkezdték ugyan, ám még mindig nem tudni, mikor rajtolhat maga a beruházás. Csak annyi bizonyos, hogy egy korszerű, a jelenleginél jóval kisebb területen működő üzemben ugrásszerűen javulhatna a hatékonyság, rövidülne a szállítási távolság és nagyságrendekkel csökkenhet az energiafelhasználás - a társaság pedig végre megszabadulhat felesleges, drágán fenntartható ingatlanjaitól.
A tervpályázatot november végén írják ki, maga a megvalósítás pedig 2008 második felében indulhat el. Ekkora azonban már folynia kellene a költöztetésnek is.
K. Z. - Fotó: Pécs2010.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kánikula mellett frissítő zivatarok...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...