Zsaruk a nótórius iskolai lógás ellen
2010. október 18. hétfő 16:10
A fokozott ellenőrzések eredményesek voltak, így a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és az Árkád Bevásárlóközpont megállapodott az akciók folytatásában és a további együttműködésben.
Ennek keretében a rendőrség heti rendszerességgel jelenik meg a bevásárlóközpontban, célirányosan ellenőrizve a kiskorú csellengőket. Ezzel igyekeznek megakadályozni az iskolakerülést, valamint a fiatalok elkövetővé vagy sértetté válását. Az akciókról tájékoztatást adnak a sajtóban is, hiszen az elsődleges cél nem a gyerekek „lefülelése", hanem a megelőzés, vagyis a csellengések
visszaszorítása, megakadályozása.
Az Árkád Bevásárlóközpont az együttműködés keretében felveszi a kapcsolatot az iskolákkal és igyekszik bevonni őket a kezdeményezésbe annak érdekében, hogy a gyerekek idejüket ne a bevásárlóközpontban töltsék, hanem a tanórákon.
Az üzletház lehetőséget biztosít a főkapitányság részére megelőzési rendezvények lebonyolítására, valamint folyamatos kapcsolatot tart a rendőrséggel a fiatalok által elkövetett konkrét jogsértések kapcsán.
Saját programismertető kiadványában is felhívja a figyelmet a rendőrséggel való együttműködésre.
A rendszeres rendőrségi ellenőrzések eredményeként a felek arra számítanak, hogy az Árkád nem válik az iskolakerülő gyerekek állandó tartózkodási helyévé, illetve a diákság a csellengés helyett inkább az iskolapadokat koptatja majd.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...