WikiLeaks: a Suez- és a Tubes-ügy csak elterelő hadművelet volt
2011. szeptember 27. kedd 08:50
Egy újabb WikiLeaks-irat szerint Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet táviratában arra következtetett, hogy Páva Zsolt a Suez- és a Tubes-ügyet elterelő hadműveletként használta. Szerinte arról akarta elterelni a figyelmet, hogy Pécs nem tudott idejében felkészülni az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) szerepre. Így Pécs központja még az EKF évében, 2010-ben is építkezések szabdalta terület volt. A nagykövet úgy látta, hogy EKF dolgában a város fideszes irányítói ugyanolyan alkalmatlanok voltak, mint a korábbi szocialista vezetés.
A táviratot idéző Népszabadság pécsi tudósítója, Ungár Tamás megkérdezte Páva Zsoltot a kiszivárogtatott beszélgetésekről, s a polgármester azt mondta neki, hogy nem emlékszik, melyik amerikai diplomatával és miről beszélt az elmúlt két évben. Az biztos, mondta, hogy a nagykövettel csak egy kézfogás erejéig találkozott.
Páva a valóságtól teljesen elrugaszkodott következtetésnek tartja, hogy a Suez- és a Tubes-ügy célja az elterelés lett volna. A Suezzel már évekkel korábban a szocialista irányítású város is szakítani akart, a radar ellen pedig megválasztása előtt három és fél évvel elkezdődött a helybéliek tiltakozása. A polgármester ma is úgy véli: a radart meg kell építeni, de semmiképp se Pécsen.
Forrás: nol.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

