Vezetőt keresnek a Pannon Filharmonikusok élére

2010. december 16. csütörtök 18:42

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Pannon Filharmonikusok-Pécs zenekar magasabb vezető munkakörének ellátására.

Az igazgató feladata:

A Pannon Filharmonikusok-Pécs zenekar tevékenységének tervezése, szervezése, vezetése, irányítása és ellenőrzése a hatályos jogszabályoknak megfelelően.

Pályázati feltételek:

- büntetlen előélet;
- szakirányú felsőfokú végzettség;
- legalább ötéves szakmai gyakorlat.

A pályázat tartalmi követelményei:

- A pályázatnak tartalmaznia kell az intézmény szervezetére és működésére vonatkozó szakmai koncepciót, vezetői programot az intézmény alábbiakban írt feladatkörének, művészi arculatának figyelembe vételével. A zenekar két szervezeti egysége a hangversenyzenekar és a Pécsi Szimfonietta színházi zenekar. A zenekar saját hatáskörében hangversenyeket tart és szervez, bel- és külföldi vendégszerepléseket vállal, ifjúsági hangversenyeket tart. Évadonkénti megállapodás alapján közreműködik a Pécsi Nemzeti Színház opera, operett, balett és musical előadásaiban. A zenekarnak meghatározó szerepe van a Kodály Központ zenei kínálatának kialakításában, művészeti szakmai felügyeletének biztosításában.
- A pályázatnak tartalmaznia kell részletes szakmai önéletrajzot, az eddigi szakmai tevékenység leírását.

A pályázathoz csatolni kell:

- a végzettséget igazoló okiratok másolatát;
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt;
- nyilatkozatot arról, hogy a benyújtott pályázat tartalma harmadik személlyel közölhető-e;
- nyilatkozatot arról, hogy a pályázatot elbíráló testületi üléseken a pályázó nyílt vagy zárt ülés tartását kéri.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

- közgazdasági végzettség;
- idegen nyelv középfokú ismerete;
- vezetői gyakorlat.

A kinevezés időtartama: 2011. július 1. napjától 5 év határozott időre szól.

Illetmény, juttatások: a Munka Törvénykönyve szerint.

A pályázat benyújtásának határideje: a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma internetes oldalán történő megjelenéstől számított 30 napon belül. (2010. december 8. + 30 nap)

A pályázat benyújtásának helye és módja:

- postai úton a pályázatot Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere részére (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) zárt borítékban "Pályázat a Pannon Filharmonikusok-Pécs zenekar magasabb vezetői munkakörének ellátására" megjelöléssel egy eredeti és kilenc másolati példányban kell benyújtani;
- elektronikus úton a [email protected] e-mail címre kell megküldeni.

A pályázatról érdeklődni lehet Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Főosztályán dr. Gáspár Jenőnél a 72/533-935-ös telefonszámon.