Városi diákfórum Komlón: újság, honlap
2011. január 17. hétfő 09:31
A város vezetése részéről jelen volt Polics József polgármester és Kupás Tamás Levente alpolgármester. A polgármester partnerséget ajánlott a fiataloknak és az iskoláknak. Borbás Sándor önkormányzati képviselő ismertette az ifjúsági koncepció és cselekvési terv elkészítésének tervezett menetrendjét, ezt követően pedig a részvevők fejtették ki véleményüket a kezdeményezésről.
Elhangzott többek között, hogy jelenleg nagy az érdektelenség a diákok körében, kevés információ áll rendelkezésükre a lehetőségekről, városi rendezvényekről. Vonzóvá kell tenni számukra a várost, meg kell találni a velük való hatékonyabb kommunikáció formáját. Megfogalmazódott egy városi szintű diákújság és honlap létrehozásának igénye is. Javasolták egy problématérkép elkészítését és egy igényfelmérés elvégzését.
Az intézmények képviselői vállalták, hogy a megbeszélést követően DÖK-gyűléseket szerveznek az iskolákban, ahol összegyűjtik a Városi Diákfórum működésére vonatkozó javaslatokat. A következő tanácskozásra január 26-án, 15 órától kerül sor a Városházán. Az Ifjúsági Kerekasztal a tervek szerint februárban kezdi meg működését.
A fiatalok és a városvezetés közötti kapcsolattartásért a jövőben Topolcsányi Dániel gimnáziumi tanuló felel majd, akinek meghatározó szerepe volt a tanácskozás megszervezésében is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...