Unikális formációk a Palatinusban

2009. január 14. szerda 19:23

Unikális formációk a Palatinusban
Már csak gyakoriságát tekintve is unikális hangversenyen vehetnek részt a komolyzene pécsi szerelmesei csütörtök este fél nyolctól a Palatinus szálló Bartók termében. A Pannon Filharmonikusok évente két alkalommal megrendezett kamarahangversenyének idei első alkalmán hét szerző, tíz hosszabb, illetve rövidebb művét hallgathatjuk végig.

A kamarahangversenyek azt a kivételes lehetőséget kínálják a klasszikus zene vájtfülű kedvelőinek, hogy közelebbről is megismerkedhetnek a Pannon Filharmonikusok művészeinek egyéni kvalitásaival, s mindez akár igaz lehet az általuk megszólaltatott hangszerekre is, mert - mint azt Gráf Orsolya, a zenekar kommunikációs menedzsere elmondta - ezek is is más-más stílusban érzik magukat igazán otthon.

E változatosságról tesz tanúbizonyságot a csütörtöki est zenei repertoárja is, amelyben Schubert műveitől, Piazzola három rövid darabján át, Britten „Egyszerű szimfóniájáig" sok minden helyt kapott. Az est minden bizonnyal egyik legkiemelkedőbb pontja Saint-Saëns Septett-jének bemutatója lesz, amely ebben a formában még nem hangzott el Pécsett - emelte ki Gráf Orsolya.

A kamarakoncertekről általánosságban elmondható, hogy, bár igen nagy kihívást jelentenek, mégis nagyon népszerűek a közreműködő zenészek körében (is). Mint ezen az esten is, általában az ilyesfajta fellépéseken játszott művek hoznak össze ritkán halható vonósnégyeseket és kamarazenekarokat.

Gráf elmondását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csütörtök este a Pannon Filharmonikusok - mostanában zenészként csak nagyon ritkán hallott - vezetője, Horváth Zsolt is fellép trombitajátékával. A kamarakoncert második részére január 20-án este kerül sor.


Időpont: 2009-01-15
Helyszín: Hotel Palatinus, Bartók terem
Kezdés: 19:30
Belépő: 800 Ft

B. G. - Fotó: Bublik Róbert