Újévi koncertet tart a Pannon Filharmonikusok zenekar
2021. december 19. vasárnap 12:47

Karácsony előtt a pécsi bazilikában a Savaria Barokk Zenekarral, az újévben pedig a város hangversenytermében Balog József zongoraművész közreműködésével lép fel a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) - közölte az együttes az MTI-vel.
Közleményük szerint december 18-án a pécsi székesegyházban a karácsonyi ünnepi hangversenyen Esterházy Pál Harmonia Caelestis című darabjának részletei hangzottak el, de felcsendült Christoph Bernhard Fürchtet euch nicht című kantátája, előadják Delalande Karácsonyi szimfóniáit, Marais-tól A párizsi Szent Genovéva templom harangjait és Bach 58. kantátáját is meghallgathatta a közönség. Az esten fellépett Ducza Nóra szoprán, Jekl László basszus, a muzsikusokat pedig Németh Pál dirigálta.
Január 2-án a pécsi Kodály Központban mások mellett Strauss, Dvorák, Lutoslawsk és Bánfalvi Zoltán műveit keltik életre a muzsikusok Balog József Liszt- és Lajtha-díjas zongoraművész közreműködésével, Bogányi Tibor vezényletével.
A Pannon Filharmonikusok ünnepi koncertjeiről bővebb tájékoztatás olvasható a zenekar honlapján, a pfz.hu-n.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...