Újabb járműveket vásárol a Tüke Busz: hét Volvo jár majd Kertvárosból befelé és vissza
2014. január 13. hétfő 15:35
Folytatódik a pécsi közösségi közlekedést ellátó Tüke Busz Zrt. járműparkjának megújítása: a társaság öt új buszt vásárol és két használtat bérel - jelentette be a város fideszes alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
Csizi Péter elmondta, egy csuklós dízelhajtású és egy szóló dízel-villamos meghajtású Volvót bérel hétfőtől a városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. A buszok alacsonypadlósak, a régi Ikarusok kiváltására alkalmasak, és mozgáskorlátozott utasokat is képesek szállítani.
Az alpolgármester beszámolt arról is, hogy január végén, február elején öt új csuklós, dízelhajtású Volvót is vásárol a Tüke Busz Zrt. 450 millió forintért. A járművek a belváros és a megyeszékhely legsűrűbben lakott, panelházas városrésze között szállítják majd az utasokat.
A Tüke Buszt Zrt. tavaly indította el buszcsereprogramját, eddig húsz Credo típusú járművet béreltek és tizenötöt vásároltak.
Csizi Péter az MTI érdeklődésére elmondta, a buszbeszerzések folytatásaként a pécsi önkormányzat a tervek szerint négymilliárd forintból vásárol új buszokat a társaságnak még az idén, a hitellel kapcsolatos közbeszerzést már kiírták.
A pénz szakmabeliek szerint negyven-ötven csuklós buszra vagy 70-80 szólóra is elegendő lehet, azaz egy ilyen üzlettel már a buszpark csaknem kétharmadát új járművek alkothatnák az év végére.
A Tüke Busz pécsi járműparkja 161 autóbuszból áll, ebből naponta mintegy 130-at használ a közösségi közlekedés ellátására a társaság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök

