Újabb három embercsempész ellen emeltek vádat Mohácson
2021. december 15. szerda 08:51

A Mohácsi Járási Ügyészség három ügyben emelt vádat egy magyar, egy libanoni és egy szerb állampolgárral szemben, akik díjazás ellenében vállalták, hogy segítenek Nyugat-Európába juttatni Magyarországon illegálisan tartózkodó személyeket.
A vádirat szerint a magyar vádlott Homorúd területén vett fel négy, magát szírnek valló
illegális határsértőt, a szerb állampolgár Dunafalva közelében hét, szintén szír határsértőt, míg a libanoni állampolgár a mohácsi kompkikötő közelében vett fel öt török állampolgárt.
Mindhárom vádlott célja az volt, hogy az illegális határsértőket Ausztriába, illetve
Németországba szállítsa, így nyújtva nekik segítséget az államhatár jogszabályi
rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez.
A vádlottakat, illetve az általuk vezetett gépkocsikat röviddel az indulásukat követően rendőri intézkedés alá vonták, velük szemben büntetőeljárás indult.
A Mohácsi Járási Ügyészség embercsempészés bűntette miatt 2021-ben hét vádiratot
nyújtott be a bíróságon összesen 11 személlyel szemben.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Októberben indul az anyák...