Újabb balhé Mohácson - távoztak a jobbikosok
2010. november 26. péntek 16:38
A képviselő-testületi ülés megkezdése előtt heves vita támadt a biztonsági őrök, valamint a Jobbik helyi képviselője, Polgár Károly között, miután Németh Imrét nem engedték be az ülésterembe.
A sajtó munkatársai szintén nem vehettek részt a gyűlésen, miután az önkormányzat még egy el nem fogadott önkormányzati rendelet alapján akkreditációt írt elő, amelynek határideje már több nappal korábban lejárt. Polgár Károly elmondta: ha Németh Imre nem vehet részt az ülésen, akkor ő sem fog. "Az önkormányzati törvény és a mohácsi működési szabályzat is azt írja elő, hogy a nyilvános testületi ülésre bárki bemehet.
Ez a sajtószabadság korlátozása és a diktatúra kezdete" - hangsúlyozta a Jobbik helyi képviselője. Németh Imre mindehhez hozzáfűzte: "nagyon szomorú, hogy a város vezetése, jegyzője, képviselő-testülete asszisztál a polgármesternek".
Barkó Béla, a Jobbik megyei elnöke az ülés megkezdése előtt a helyszínen azt mondta: a város jegyzője szerint a médiatörvény alapján lehetőség van a városházának sajtóakkreditációt elrendelni. "A testületi ülés nyilvános, de minden olyan "jelenség", ami zavarja a testületi ülést, az rendbontásnak minősül és ez ellen fellépnek az önkormányzat által felfogadott őrző-védő cég munkatársai. Az ülésterem melletti szobában zárt láncú tévéadáson keresztül lehet követni a gyűlést a sajtó képviselőinek" - tolmácsolta a jegyző álláspontját Barkó Béla, majd hozzátette: nyilván a nem kívánatos személyeknek is csak ez a lehetőségük marad.
Kovács Mirella jegyző és a polgármester sem kívánt nyilatkozni az MTI-nek. Polgár Károly és Németh Imre az ülést megkezdését követően elhagyta a városházát.
Schindl Anikó, a Jobbik másik helyi önkormányzati képviselője pedig a második napirendi pont után távozott az ülésteremből. Szekó József és Németh Imre évek óta haragosok, több jogi eljárást is kezdeményeztek egymás ellen. Viszonyuk akkor mérgesedett el, amikor a Duna-parti város vezetése 2005-ben nem annak a Mohácsi Trianon Társaságnak a pályaművét támogatta a tervezett Trianon-emlékmű felállítására, amelynek Németh Imre is tagja. Németh azóta minden városi ünnepségen tüntet és közgyűlési üléseken is rendre megjelenik. Kettejük vitája nem csitul, a polgármestert a bíróság - mivel bizonyítottnak látta, hogy a városvezető két éve leköpte ellenfelét - az idén január közepén tettleges becsületsértésben bűnösnek mondta ki, és első fokon, nem jogerősen egy év próbára bocsátotta. Február 6-án újabb konfliktus támadt közöttük.
A Pécsi Újság.hu az esetről mohácsi forrásaira hivatkozva azt írta: Szekó József egy vállalkozó által vezetett autóban utazott, és amikor Németh Imre felismerte őt, körbeugrálta a lépésben haladó járművet és a mobiltelefonjával fényképezte. Szekó József azt mondta, hogy Németh neki is ugrott az autónak, s a kiérkező rendőrök a magatartása miatt eljárást indítottak ellene.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Egy drón rögzíti majd a Zsolnay...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Hamarosan teljesen felújítják az...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...