Úgy látszik, kapcsolt az önkormányzat, mégis felállítják a betlehemet a Széchenyi téren
2020. december 10. csütörtök 14:15

"Nem jelent járványügyi kockázatot", ezért felállítják a Széchenyi téren a betlehemet, közölte az önkormányzat csütörtökön pár órával azt követően, hogy a Pécsi Igazság nevű alakulta közleményben hívta fel a figyelmet a hiányára, azt kérve a pécsiektől, ragasszanak ki a térre egy-egy azt ábrázoló matricát.
Egészen különös sajtóközleményt adott ki az önkormányzat, amelyben azt igyekeznek megmagyarázni, miért nem állították fel a hagyományoknak megfelelően a Széchenyi téren mindeddig a betlehemet.
Íme, a közlemény:
„Napokon belül kikerül a helyére a Pécs főterén korábban már megszokott Betlehem installáció. A tapasztalatok most azt mutatják, hogy a pécsiek fegyelmezettek, ezért kihelyezése nem jelent járványügyi kockázatot.
A pécsiek már megszokhatták advent idején, hogy a mindenki karácsonyfája és a nyüzsgő vásár mellett egyedi, igényes Betlehem is várja őket a város főterén.
Az új koronavírus járvány jó néhány tervünket átalakította. A vásár elmaradt, az adventi hangulatról karácsonyfa és a dzsámi fényfestése gondoskodott eddig a Széchenyi téren.
A kézzel készített, értékes Betlehem őrzését korábban a vásár biztosítását is ellátó cég végezte. Ennek híján gondoskodni kellett az installáció biztonságáról, amit végül a Pécsi Közterület-felügyelet vállalt: munkatársaik az önkormányzat kérésére rendszeresen ellenőrzik majd az alkotást.
A legfontosabb szempont azonban az volt, hogy a pécsiek és egészségük biztonságban legyenek. Az elmúlt napok tapasztalata alapján a fényfestés és a karácsonyfa felkeltette az érdeklődést, de a járványügyi előírások betarthatók voltak, a pécsiek fegyelmezetten viselkednek. A tapasztalatok alapján abban bízunk, hogy a Betlehem körül sem alakul ki tömeg, kihelyezése nem jelent járványügyi kockázatot."
A hiányzó betlehemre néhány órával az önkormányzat közleménye előtt a Pécsi Igazság nevű alakulat is felhívta a figyelmet.
Ők azt írták, „a napokban újabb tanúbizonyságát tette Péterffy Attila és csapata a szakértelméről. Lehet, hogy a polgármesteri programban szerepelt a keresztény hagyományok mellőzése városunkban? Ezúton szeretnénk felhívást intézni a pécsi Polgárok felé! Neked is hiányzik a betlehem Pécsről? Akkor ragassz ki egy betlehemet a Széchenyi téren!
Az önkormányzat közleményét követően pedig örömmel könyvelték el, hogy „kezdeményezésük máris sikert ért el, valószínűleg eljutott Péterffy Attiláékhoz és végre elkezdték tenni a dolgukat".
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Korrupt gyermekvédelmi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Frissen végzett kántorokkal...
- Cipőtolvajt keresnek a baranyai...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...