Több százan siklottak a jégen, az egyetemistákhoz a Mikulás is csatlakozott - Videó!
2019. december 05. csütörtök 16:44

Idén is várták az egyetemistákat a már jól megszokott, télköszöntő PTE Jeges estre december 4-én, ahová több százan érkeztek. Az eseményen fellépett a PTE Táncegyüttes is, a bátrabb, bevállalós fiatalok ügyességi versenyen is megmérethették magukat az este folyamán.
December 4-én este hét órakor nyitotta meg kapuit a PTE Jeges est, a Pécsi Műjégpálya előtt már jóval a megnyitás előtt kígyózott a sor. A fiatal egyetemisták korcsolyával a kezükben vártak a bejutásra, a szemfülesebbek már előre megvették a jegyet, így nekik nem kellett annyit várakozni.
A pálya hamar megtelt, korcsolyázás közben hangulatos fényjáték és zene kíséretében élvezhették a programot a résztvevők. Az eseményre ellátogatott a Mikulás is, ő is korcsolyát húzott, s a fiatalokkal együtt siklott a jégen. Még egy jó kis mikulásos vonatozáshoz is csatlakozhatott aki akart.
A zenéről DJ gondoskodott, a vidám korizás közben értékes nyereményeket is lehetett nyerni, amiért persze meg kellett harcolni mindenkinek.
A bátrak ügyességi versenyen vehettek részt, ahol különböző, a PTE EHÖK által kitalált feladatokat kellett teljesíteni. Az est folyamán a PTE Táncegyüttes is fellépett, akik a jégen is bemutatták tánctudásukat.
A fiatalok egészen este tíz óráig korcsolyázhattak, amit mindenki ki is használ pár meleg tea, finom gofri, illetve barátaik társaságában.
Pauska P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Továbbra sem látogatható az...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Ősz derekán már fogadhatja az...

