Több mint negyven éve a pályán: amiről Laufer Lászlónak nincs fotója, nem is történt meg

2023. március 11. szombat 09:51

A sport világában, különösen az atléták között nagy tisztelet övezi a tízpróbázókat. Mert mindenben jók, ha nem is tökéletesek. Ilyen a fotósok között kedves kollegánk, Laufer László, a Dunántúli Napló fotóriportere. Neki mindegy, hogy film, vagy digitális képmező, portré, esetleg sport, baleset, tájkép. Bárhová küldték eddig az évtizedek során, mindig jó fotókkal tért vissza a szerkesztőségbe. Ráadásul soha nem szokott panaszkodni, teszi a dolgát, szinte mindenhol ott van, ahol valami érdekes, izgalmas dolog történik Baranyában, vagy távolabbi vidékeken. Ritkán ideges, minden szakmai problémára tud megoldást.

Egyszer, a pécsváradi régi országút mentén Laufer László, jó huszonöt éve megállt a kocsijával. Ott legelészett két kis kecske, pányván. Lekapta a jószágokat, csak úgy, rutinból. Két nap múlva érkezett egy panaszos levél, miszerint a gidákat ismeretlenek ellopták. Az alkotó rögtön rávágta: kép van róluk! Ennyit az ösztönös témaérzékenységről.

- Édesapám rádiós szakember volt, nekem is megtetszett a hírek világa - idézte fel a kezdetek előtti időket Laufer László. - Szerettem volna magam is abban a térben dolgozni, ezért érettségi után nagyon tudatos döntésem volt, amikor fényképész-tanulónak álltam. Szerettem az iskolát, jó volt látni, amikor előhívtuk a filmjeimet a sötétkamrában. Mert akkoriban azért még több izgalmat is tartogatott a végeredmény, mint manapság, amikor a fotómasina kis kijelzőjén, majd a számítógép monitorán azonnal észlelhető a végeredmény.

- Ezek szerint a tekercsek idején nagyobb fegyelmezettséget kívánt a munka?

- Komolyan meghatározták, mennyi alapanyagot „lőhetünk" el egy hónap alatt. Manapság, egy izgalmasabb meccsen többet exponálok, mint máskor egy hét alatt.

A meszesi srác

Pécsett, 1959-ben született Laufer László. A keleti városrészben, Meszesen járt általános iskolába. Az érettségi bizonyítványt a Nagy Lajos Gimnáziumban szerezte meg. Utána fényképészetet tanult. Az első képe a Dunántúli Naplóban 1981-ben jelent meg. Kezelte a képtávírót, illetve laboránsként is tevékenykedett. Járt újságírói iskolába, de önmagát is folyamatosan képezte. Dolgozott a Parlamentben, ott volt a berlini fal „leomlásának" idején, meg a romániai forradalom korszakában is. Számos elismerést vehetett át, megyei Príma-díjasnak is vallhatja magát. Nős, két felnőtt gyermek édesapja, két unokája van. Nagy erénye a tájékozottsága, a humorérzéke, meg a kapcsolatteremtő képessége. Őt kevesen szokták elutasítani. ha előkapja az értékes fényképezőgépét a válltáskája mélyéről.

- Utólag megszemlélve a megjelent képeidet, akadnak köztük legendásan kiválóak, meg jók, de rosszak szinte soha!

- Mert azok nem kerültek be az újságokba. Kedvelem a labdarúgást, a kosárlabdát, a kézilabdát, de szinte minden mást is. Szerintem még sakkversenyről is lehet izgalmas jeleneteket kiválasztani, jó szemmel, meg kellő tapasztalattal.

- A komolyabb emberi tragédiákat, baleseteket miképpen lehet feldolgozni érzelmileg?

- Mondani könnyű, de ilyen esetekben kizárólag a témára szabad összpontosítani. Négy évtizednél hosszabb pályafutásom során magam is részese lehettem megrázó pillanatoknak. De olyankor is csak a kép érdekelt, ami nem lehetett kegyeletsértő, de át kellett adnia egy súlyos helyzet hangulatát.

- A régi tevékenységednek dokumentálása egyszerűen lenyűgöző.

- Amikor már minden számítógépre került, elővettem a régi filmjeimet, meg a korabeli munkanaplókat. Egyenként levilágítottam a „kockákat", vagyis digitalizáltam azokat, méghozzá időrendben. Jelenleg, mintegy 100 000 elmentett dokumentumom akad, szóval a feldolgozott archívum tényleg egy hosszú korrajz

- Több volt gyakornokoddal beszélgetve, mindenki dicsérte a hozzáállásodat a feladatokhoz.

- Ezek szerint jó kemény voltam velük, még most sem mernek bírálni. De a viccet félretéve, én nem voltam egy klasszikus tanító. Jöttek velem, nézték, miképpen mennek nálam a dolgok, abból azért jócskán lehetett okulni. Ők is kattogtattak, a kész alkotások meg önmagukért beszéltek.
- Akad ennek az iparágnak olyan oldala, amit nem szívesen művelsz?

- Eddig nem találkoztam vele. De még eljöhet, hiszen csupán 1981-től vagyok ezen a pályán.