Tiltakoznak a Mecsek oldalán lévő egykori Mandulás kemping beépítése ellen

2021. április 09. péntek 13:44

Tiltakoznak a Mecsek oldalán lévő egykori Mandulás kemping beépítése ellen

Tiltakozik a Mecsek oldalában lévő egykori Mandulás kemping területének beépítése ellen a pécsi közgyűlésben a Fidesszel és a KDNP-vel ellenzéki szerepet betöltő Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) - közölte a szervezet városházi frakcióvezetője, képviselője újságírók előtt pénteken Pécsen. 

 

Kővári János az 1960-as évek vége és a 2000-s évek eleje között működő, a város északi határán található, mára elhagyatott egykori kempingnél tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a baloldali városvezetés a pécsi építési szabályzat módosításával szeretné elérni a terület beépíthetőségének megváltoztatását.

Beszámolt arról, egy bizottsági előterjesztés értelmében arról születhet döntés a közeljövőben, hogy az eddigi előírásokkal szemben jóval nagyobb mértékben és a korábbi szállófunkció helyett lakóingatlanok, "luxus lakópark" létrehozására is alkalmassá váljon az egykori kemping területe.

Jelezte: a veszélyhelyzet ideje alatt az önkormányzat feladat- és hatásköreit gyakorló polgármester, Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) hozhat ezzel kapcsolatban határozatot nemsokára.

Kővári János szerint elfogadhatatlan, hogy a háromhektáros egykori Mandulás kempingben megépüljön a csaknem harminc lakásosra tervezett lakópark.

Közölte, a jelenleg magántulajdonban álló, körbekerítetlen, így a kiránduló pécsiek és a turisták által is látogatott telek Natura 2000 természetvédelmi területen fekszik, azon több száz fa áll, így sokkal inkább a természetnek kellene - akár turisztikai céllal - visszaadni, semmint "luxuslakások miatt letarolni".

A politikus azt mondta: az ÖPE - várhatóan a Mecsek-oldalért aggódó pécsiekkel együtt - a jövőben mindent meg fog tenni a döntés, illetve a beruházás megakadályozásáért, mert szerintük az elképzelések a közérdekkel szemben állnak, azok pusztán üzleti és magánérdekeket szolgálnak.

Kővári János hozzátette: a kemping területének átminősítése és a tervezett beruházás egy "szocialista biznisznek tűnik", mert a telket birtokló Amandula Kft.-t tulajdonló cégek vezető tisztségviselői, képviselői között Puch László egykori MSZP-s pártpénztárnok, országgyűlési képviselő családtagjai és bizalmasai vannak.

A rendszerváltás előtt közösségi tulajdonban, azt követően magánbefektetői kézben lévő, mintegy harmincezer négyzetméteren, a mecseki parkerdőben fekvő Mandulás kemping csaknem húsz éve zárt be.

A fákkal és bokrokkal sűrűn benőtt, a város egyik legnagyobb rekreációs területének és ahhoz kapcsolódó játszóterének közelében álló területen jelenleg számos, a létesítményhez tartozó épület áll alapokig visszabontva.

Képünk archív felvétel.

MTI