Teréz anya: Kiálts a szeretetért!
2009. január 15. csütörtök 19:25

Közel harmincöt koncerten, egy aradi dalfesztiválon bezsebelt különdíjon, valamint számtalan próbaórán van túl a huszonhárom lányból és öt fiúból álló musical társulat, amelynek művészeti vezetését - a kezdetektől - Papp Zoltán zeneszerző, karmester látja el. Négy éves működésük alatt többek között Rejtő-művek és Karafiáth Orsolya verseinek megzenésített változatait is halhatta tőlük a pécsi publikum.
Az énekes színpadi műfajok szinte mindegyikét - így az operát, az operettet, a sanzont és a musicalt is - életre keltő társaság történetének fontos fordulópontja előtt áll. A Kocsák Tibor és Miklós Tibor által írt, Teréz anya élettörténetének összes fontosabb állomását huszonöt dalban bemutató előadásukat számos szóló, duettek és még gospell is színesíteni fogja.
Papp Zoltán elmondta, a „Kiálts a szeretetért" című darab csodálatos összefoglalását nyújtja a jótékonyság szimbólumának tekintett albán születésű nővér életének, s szervesen kapcsolódik az EKF - idei, a vallási kultúrát előtérbe helyező - felvezető évéhez is. A felcsendülő „szituációs dalok" és a narráció gyermekkorától idézik fel Teréz anya egyházhoz közeledésének, emberbaráti küldetésének összes fontos állomását.
A társulat május közepéig hat alkalommal játssza a darabot, amelyet Papp Zoltán közlése szerint az idei POSZT OFF programjai közé is be kívánnak illeszteni.
Időpont: 2009-01-16
Helyszín: Dómmúzeum
Kezdés: 18:00
Belépő: 800, diák, nyugdíjas 400 Ft (elővételben a Szivárvány Gyermekházban 600 és 300 Ft)
B. G. - Fotó: Pécsi Ifjúsági Központ Szivárvány Musical Stúdió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- A brutális hőség miatt piros...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...