Téli kiárusítás az ÁRKÁD-ban!
2011. január 19. szerda 18:56

A jól öltözött emberek hatása környezetükre egész egyszerűen vitathatatlan. Az ápoltság, a jó megjelenés és a belső értékek összekapcsolása áthatja a XXI. század kultúráját, s bizony, saját belső tulajdonságaink pozitív értékelését is. Talán ezért is vásárolunk többet, ám az is tény, hogy az anyagi szempontok meglehetősen befolyásolják döntéseinket.
Fontos a minőség, de az árakra való érzékenységünk legalább annyira jelentős, ezért is szeretjük annyira a szezonális vásárokat, leárazásokat. A világ itt is felborult kissé, hiszen pár éve bevett gyakorlat, hogy még szinte el sem kezdődik az adott évszak, máris leárazás van az üzletekben. Ennek azonban igazán nagy hasznát vehetjük! A téli kiárusításon olcsón megvett ruhákat még hónapokig kihasználhatjuk, nem kell attól félnünk, hogy a megvásárolt holmit csak egy év múlva vehetjük fel, mire talán ki is megy a divatból.
Határozzuk hát meg, milyennek szeretnénk látni illetve láttatni magunkat, milyen benyomást szeretnénk tenni másokra és ha megvan a saját image, indulhatunk is. Az olcsóbb vásárlásokat is meg kell tehát tervezni. Ne vegyünk meg mindent, nézzünk utána a stílus- és színtanácsadók javaslatainak: vajon mi az, ami igazán jól áll nekünk. Gyűjtsünk információkat arról, hogy mely minőségi márkákat részesítsük előnyben. Az ÁRKÁD Bevásárlóközpont üzleteinek többségében ott várják Önöket a szebbnél szebb, olcsó holmik.
Az ÁRKÁD-ban közel 130 üzlet várja Önt, amely minden korosztályt és különböző igényeket képes kielégíteni. Közel 50 divatshop, 25 cipő, bőráru-és sportbolt, majdnem ugyanennyi műszaki cikk-és ajándék egység, emellett csaknem 20 szolgáltató várja Önöket az ÁRKÁD Bevásárlóközpontban. Az ÁRKÁD bevásárlóutcáin végighaladva esztétikusan berendezett kirakati portálok fogadják a látogatókat. Az üzletek gyakorta lepik meg Önöket akciókkal, szezonális vásárokkal, akárcsak most, a téli kiárusítás idején.
Ám ez nem csupán a divatüzleteket jelenti, hisz a műszaki cikkek, ékszerek, ajándékok is barátságos árakon kaphatók ebben az időszakban. Sokan ilyenkorra időzítik vásárlásaik nagy részét, ekkor váltják be a karácsonyi ajándékutalványaikat. Ne feledjék ellenőrizni az utalványok érvénytartamát, ugyanis egyes üzleteké csak pár hónapig érvényesek, nehogy kicsússzanak a határidőből.
Az ÁRKÁD vásárlási utalványai a kiállítás dátumától számított egy éven belül vásárolhatók le azon üzletekben, melyek kirakati üvegén vagy pénztáránál jól látható felületen az elfogadó helyeket jelölő matricát látják.
Amennyiben kíváncsiak az ÁRKÁD üzleteiben lévő akciók részleteire, tekintsék meg a bevásárlóközpont honlapját a www.arkadpecs.hu weboldalon.
Az akciók lebonyolítása üzletspecifikus. Részletek az üzletekben.
(X)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...