Tarlós Pécsett: tavasszal népszavazás!
2007. december 04. kedd 18:46
Sólyom László köztársasági elnöknek van demokrácia érzéke. Azt hiszem, a rendelkezésére álló "tartalék időket" nem fogja kihasználni. Nem én döntök, de a népszavazásra emberi számítások szerint április végéig sort kell keríteni - mondta a politikus.
Tarlós István arra a keddi hírre, miszerint az illetékes hivatal összeszámolta a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat és szerdán összeül az Országos Választási Bizottság (OVB), úgy reagált: "teszik a kötelességüket".
Megjegyezte ugyanakkor, hogy "nem ment túl gyorsan a dolog, nem nagyon csipkedték magukat". De úgy tűnik, állják a szavukat, hiszen Rytkó Emilia, az Országos Választási Iroda vezetője utolsó időpontként december nyolcadikát határozta meg.
Elismerésemet viszont nem tudom kifejezni, mert a lakatosnak sem ismeri el senki, ha a normaidőn belül megcsinálja a kalapácsot - tette hozzá a politikus.
A Fidesz népszavazási kampányának vezetője a referendumról szólva úgy fogalmazott, hogy annak legfontosabb célja az, ha egy kormány éppen a legfontosabb alapellátások terén tervszerűen, tudatosan, következetesen és tartósan ellentétes gyakorlatot folytat a programjában megfogalmazottnál, akkor arra a nép válaszolhasson.
Tarlós István szólt arról is, hogy eddig huszonhat településre látogatott el a népszavazási kampánnyal összefüggő, november elején meghirdetett országjáró körútja során. Kedden Pécsen kívül Dombóváron, Komlón és Mohácson kampányolt.
Útjaim során azt tapasztaltam, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a referendum iránt, és az aláírásgyűjtő íveket baloldali szavazók is tömegesen írták alá - mondta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- A kánikula mellett frissítő zivatarok...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Idén is megrendezik a Pécsi...