Sztrájk: félpályás útlezárások Pécsett is

2007. december 17. hétfő 15:07

A Liga Szakszervezetek az egészségügyi reform végszavazásnak napjára, hétfőre meghirdetett sztrájkja miatt Pécsett több iskolában is beszüntetik a munkát, s a vonatok sem közlekednek. Az autósoknak félpályás útlezárásokra kell számítaniuk.

(PÉNTEKI HELYZET)

Az országos demonstrációt az egészségbiztosítási-, illetve a nyugdíj-rendszer átalakítása, valamint a vasúti szárnyvonalak tervezett megszüntetése miatt hirdették meg az érdekképviseletek.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője, Nagy Erzsébet elmondta, egyelőre nem tudják pontosan hány intézményben és mennyien, illetve mennyi ideig sztrájkolnak majd. Mint említette, várhatóan lesznek olyan iskolák, ahol egész nap nem lesz tanítás, de a tiltakozásban résztvevő intézményekben jellemzően az első két órában szünetel csak majd a munka.

Az ügyvivő hozzátette, az iskoláknak a sztrájk ideje alatt is biztosítaniuk kell a gyermekek felügyeletét, s ha a szülőket nem értesítették arról, hogy a demonstráció ideje alatt az egyes iskolaközpontok melyik intézményegységében fogadják a diákokat, akkor a tanuló iskolájának kötelessége ellátni ezt a feladatot.

A Liga Szakszervezetek akciójához a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete is csatlakozott. Az érdekképviselet területi ügyvivője, Melisek János munkatársunknak azt mondta, hétfőn reggel hat órától "határozatlan időre állnak le a vonatok". Szerinte, ha vasárnap nem tudnak megegyezésre jutni az elégséges szolgáltatás biztosításáról - minden vonalon este és reggel egy-egy vonatpár indulna -, akkor teljesen megbénul a vasúti forgalom.

Mindezek mellett pécsi civilek egy csoportja - az egészségügyi reform ellen tiltakozva - reggel nyolctól félpályás útlezárásokat is tervez a város főútvonalainak bevezető szakaszain: Budapest, Szigetvár és Harkány irányában.

A civilek lapunkhoz is eljuttatott közleményében szerepel, hogy fél ötre időzítve demonstrációt szerveznek az Irgalmasok temploma előtti téren, a Zsolnay-kút mellett. Innen a Ferencesek utcáján át fáklyás felvonulás indul a megyei kórházhoz, majd tovább a 400 ágyas klinikáig.

A buszok járni fognak, sem a Pannon Volán Zrt., sem a Pécsi Közlekedési Zrt. dolgozói nem sztrájkolnak.


FRISSÍTVE
(vasárnap, 17:45)

Bár a MÁV még hivatalosan nem jelentette be, de hétfőn várhatóan 6 órakor leáll a vasút, a Volán-buszok viszont szinte mindenhol elindulnak.

Gaskó István, a Liga elnöke vasárnap emlékeztetett arra: követelik, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosítás privatizációját lehetővé tevő törvényjavaslatot, amelyről hétfőn szavaz az országgyűlés, illetve tiltakoznak az új nyugdíjszámítás szabálya ellen, amely 8-10 százalékos nyugdíjcsökkenést jelent a januártól nyugdíjba vonulóknak.

A MÁV azt kérte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetétől, hogy olyan menetrendről állapodjanak meg, amellyel kiszámítható és megfelelő mennyiségű vonatközlekedés biztosítható az utas-közönség, illetve a fuvaroztató partnerek részére a sztrájk ideje alatt, de a megállapodás eddig nem született meg.

Nem lesz sztrájk a GYSEV Zrt. vonalain, ám a vasúttársaság vonatain hétfőn mégis késésekre kell számítani, és a menetrend is módosul, mert a VDSZSZ által meghirdetett országos sztrájk hatással lesz a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendjére.

Nem mindenütt sztrájkolnak viszont a Volán-társaságok dolgozói, miután pénteken az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, valamint a szakmai szakszervezet a kormányzat képviselőjével aláírta azt a megállapodást, hogy a szakszervezet 2008 végéig nem szervez sztrájkot azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a munkáltató hatáskörébe tartoznak. A Liga Szakszervezetek vasárnapi közlése szerint a Balaton Volánnál és a Körös Volánnál lesz munkabeszüntetés. A Balaton Volán diszpécsere, Szeiler Csaba vasárnap délután az MTI-nek elmondta: hétfőn reggel minden busz elindul, mert a mintegy 30 sztrájkoló helyett mások állnak munkába.

A tervezettel ellentétben szintén nem sztrájkolnak a BKV munkavállalói a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és az esetleges járatritkítások miatt, miután pénteken megállapodott a BKV vezetése és a négy sztrájkot hirdető szakszervezet.

Ferihegyen is késések várhatóak hétfőn: a repülőtéren 7 és 9 óra között az üzemanyag-kiszolgálók és az üzemeltetés egy része szünetelteti a munkát, ebben az időben összesen 37 járat közlekedik. A földi kiszolgálók nem sztrájkolnak, a járatok várhatóan menetrend szerint, vagy minimális késéssel közlekednek majd.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is sztrájkol hétfőn, vezetője szerint "jóval meghaladja a tízezres számot" a sztrájkoló pedagógusok száma. A Pedagógusok Szakszervezetének tagjai kék szalaggal fejezik ki szolidaritásukat.

A Magyar Orvos Szövetség és az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is szolidáris a Liga és a Munkástanácsok hétfői sztrájkjával: pénteki adatok szerint 15 intézményben (kórházban, rendelőintézetben és házi orvosi praxisban) lesz sztrájk.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége hétfőn az ország 19 megyéjében 40 helyen félpályás útlezárást tart.

FRISSÍTVE
(vasárnap, 23:31)

Turul nickkel kommentelő olvasónk szerint a következő helyeken lesznek Pécsett félpályás útlezárások:

"A szakszervezetek sztrájkja melletti szolidarítás értelmében,félpályás útelzárást tartanak rendőrségi engedéllyel:

Pécs, 6-os út, a 192. kilométerkőnél (a Pécsváradi úton)
(Széchenyi téri civilek)
Kapcsolat: Wittner István; Tel.:30/567-2323

Pécs, 6-os út, a 205. kilométerkőnél (a Szentlőrinc felé vezető úton)
(Széchenyi téri civilek)
Kapcsolat: Burkus Zoltán; Tel.:70/575-6669

Pécs, 58-as út, a 4. kilométerkőnél (a Harkányi úton)
(Széchenyi téri civilek)
Kapcsolat: Koós Norbert; 30/26-22-865, 06/72/449-447
e-mail: [email protected]"


FRISSÍTVE
(hétfő, 8:36)

Utolsó frissítésünk óta a következő e-mailt kaptuk "Pécsi Civilek" aláírással:

"A december 17-i általános, országos sztrájk pécsi demonstrációi:

Félpályás útlezárás 8 órától 16 óráig három helyszínen:

- a 6-os út Pécsre bevezető szakaszán (Danic puszta és Pécs között).
- a 6-os úton a Bayer Centernél a 205-ös km kőnél.
- Pécsett a FEMA után az 58-as úton a 4 km kőnél.
Három időpontban, 1-1 órán keresztül teljes útlezárás.

(Bárki, bármikor, bármilyen járművel csatlakozhat a nap folyamán. Aki részletesebb infót kér, itt teheti meg: E-mail:[email protected].)

A blokád 16-kor megszűnik.


A megmozdulás városi része 16.30-kor kezdődik az Irgalmasok temploma előtti téren.

Beszédet mond:
Dr. Kálmán Endre, Dr. Ternák Gábor és Dr. Papp Lajos szívsebész.

Innen fáklyás demonstráció indul kb. 17 órakor a Ferencesek utcáján át a Megyei Kórházhoz, ahol felkérik a kórház dolgozóit, csatlakozzanak menetünkhöz.
Ezt követően a Hungária uton vonulnak tovább a Rókus sétányhoz, ahonnan felsétálnak a 400 ágyas klinikához és a Szívcentrumhoz.

A felhívás:

Gyertek, csatlakozzatok.
Várjuk mohácsi, szigetvári, siklósi és komlói barátainkat is, és a kistelepüléseket is. Fáklyát, gyertyát aki tud, hozzon.

Tiltakozzunk együt az egészségügyi közvagyon elsinkófálása ellen, a járulékbefizetéseink magánzsebbe vándorlása ellen, a kórházbezárások, az egészségügyi dolgozók elbocsátása ellen, és a magán biztosítótársaságok beengedése ellen.

Várjuk az orvosokat, ápolókat, műtősöket, mentősöket, laboros dolgozókat, mindenkit, aki nem tudja, meddig lesz állása, aki nap, mint nap szembesül az egészségügy tönkreverésével. Várjuk a gyógyszerészeket, a pedagógusokat, a közlekedési dolgozókat. A szakszervezeteket és mindenkit, aki ellenzi a közvagyon magánzsebekbe vándorlását. Aki nem tud a megmozdulásokon részt venni, más módon fejezze ki szolidaritását a sztrájkolókkal.

Nem pártrendezvény, kérjük a pártok tagjait, civilként jelenjenek meg és tartózkodjanak a pártjelvények viselésétől, mert megmozdulásunk nem pártokról szól, hanem mindannyiunkról.
A harang érted is szól...


Pécsi Civilek"


FRISSÍTVE
(hétfő, 15:00)

A PDSZ lapunkhoz eljuttatott gyorsfelmérése szerint tizenkilenc pécsi általános- és középiskolában 445 oktató szüntette be ma a munkát. Voltak, akik csak két órás figyelmeztető sztrájkot tartottak, de olyan intézmény is akadt, ahol egész napra felfüggesztették az oktatást.
A legtöbben a TÁSI-ban és a Belvárosiban csatlakoztak a demonstrációhoz.

ORSZÁGOS HELYZET (FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE): KLIKK IDE!

B. M. - MTI - EQM