Szili Katalin fellépést sürget a Magyar Gárda ellen
2007. december 13. csütörtök 18:19
Ha nem vigyázunk, észrevétlenül lopózhatnak be hétköznapjainkba az ordas eszmék. Rossz időket idézve helyenként újra bakancsok csattognak, gárdák masíroznak, félelmet kelt a szó és jelenvalóvá lett a félelem. A nagyvilág előtt kivívott jó hírünk, megszerzett becsületünk és a jövőnk a tét - mondta Szili Katalin a Parlament Felsőházi termében tartott rendezvényen.
Az Országgyűlés elnöke, aki lovári nyelven köszöntötte hallgatóságát, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetői és képviselői, illetve cigányszervezetek tagjai előtt mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a jog eszközével kell megakadályozni mindent, ami a demokrácia ellen hat. Hozzátette: a veszélyek elhárításához minden jó érzésű embernek, minden jó érzésű közösségnek össze kell fognia.
"Mindenkinek tudni kell, ebben az országban nem lehet félelmet kelteni. Ez a mi közös demokráciánk, ahol nem uralkodhat el egyetlen településen sem a félelem" - hangsúlyozta Szili Katalin.
A házelnök hozzátette, hogy tudni kell az elesettet felemelni, a tehetséget segíteni, a tudást elismerni és tisztelni. Mint mondta, az az elfogadható, ha a rendező elvet csak a becsület és a tisztesség jelenti, és az a jó, ha mindenki helytállásával vívja ki mások megbecsülését.
Kiss Péter kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy nem csak a Magyar Gárda beszédeinek tartalmával vagy a félelmet keltő felvonulásokkal van baj, habár azok is szörnyűek és elfogadhatatlanok. A kancelláriaminiszter szerint a kibontakozó folyamat a legrosszabb.
"Aki ma romaügyben masírozik, az később kirakatot tör, (...) majd veszi a bátorságot magának, hogy igazságot osszon. Majd mindenkivel ezt teszi, aki nem ért vele egyet" - mondta a kormánypárti politikus.
Szavai szerint meg kell törni ezt a folyamatot, mert a hétköznapokban így alakul a fasizmus. Hozzátette: a kisebbség érdekében kell így cselekedni, de egyúttal a társadalmi többség érdekében is, amely szintén a folyamat áldozatává válik majd, ha ezt nem akadályozzák meg a kezdeti fázisban.
A kancelláriaminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a romák feje felett nem lehet reformot csinálni. "A társadalmi integrációs törekvések nem valósíthatóak meg Önök nélkül" - mondta hallgatóinak.
Kiss Péter kiemelte, hogy a Roma Integráció Évtizede Program ellenszavazat nélkül, a pártok támogatásával született meg az Országgyűlésben. Hozzátette, hogy a kormány a jövő héten várhatóan több mint százmilliárd forint támogatást ítél meg a program számára 2008-2009-re.
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke bejelentette, hogy jövő kedden Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadja az OCÖ vezetőit. A találkozót az Országos Cigány Önkormányzat kérte a Magyar Gárda miatt.
A rendezvény záróaktusaként a roma közélet tíz kiemelkedő alakja, köztük Kótai Mihály világbajnok bokszoló vehetett át kitüntetést.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Kétezeren is munkába állhatnak...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...