Rendszámot lopott egy pécsi férfi, nem tudja, miért
2023. január 12. csütörtök 11:26

A pécsi nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt folytatnak eljárást egy 55 éves férfi ellen.
Pécsett, a belvárosban fogták el, majd állították elő a rendőrök szerdán 9 óra 15 perckor azt a férfit, aki letörte egy autó rendszámtábláját.
A gyanú szerint az 55 éves helyi férfi tavaly december közepén az egyik pécsi autószerviz parkolójában egy előzőleg leállított személygépkocsi rendszámtábláját letörte, majd azt magával vitte.
A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogását követően kihallgattak gyanúsítottként.
A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta azt is, hogy később a rendszámtáblát eldobta, tettére nem tud magyarázatot adni.
A gyanúsított ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Forrás: BKMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Rajonganak a kicsi, de megosztó...
- Válságértekezlet a belvárosért
- Állatorvosok, állatkórházak
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Már nemzetközi versenyeken is...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Alpári, erőszakos támadás indult a...
- Börtönbüntetést kapott férje...

