Rázga nem állítja, hogy meglepődött
2011. január 19. szerda 18:59

- Meglepte a városvezetés álláspontja a pályázatával kapcsolatban?
- Csak úgy van értelme nekiállni valaminek, ha az ember bízik benne, hogy sikerülni fog. Ha azt mondom, meglepődtem, akkor nem mondok igazat. Ezt szerettem volna elérni - de még csak a célegyenesben vagyunk.
- A mostani pályázata mennyiben volt más az előzőhöz képest?
- A koncepció ugyanaz maradt, talán csak áttekinthetőbbé tettem egy kicsit, értelemszerűen egy kicsit továbbfejlesztettem. Alapvetően nem változtattam az elképzeléseimen.
- Miért tartotta szükségesnek megnyernie Uhrik Dórát és Gulyás Dénest a terveihez?
- Uhrik Dórával évek óta baráti viszonyban állunk, nagy tisztelője vagyok. Ő nem szerepel a pályázatomban pozícióvárományosként. Tőle mint a pécsi balett alapítójától kértem szakmai véleményt a tagozat jelenlegi helyzetével kapcsolatban, egyszerűen ezért, mert azonosult az elképzeléseimmel. Etikai vonzata is volt annak, hogy nem Vincze Balázstól, a regnáló vezetőtől kértem véleményt - bár őt jelöltem meg a balett-tagozat vezetőjeként. Ezen kívül, mivel az operatagozat fejlesztésére jelentősebb anyagi forrás nem áll rendelkezésre, meg kellett nyernem a színháznak egy olyan világhírű és nagy tekintélyű személyt, akivel nézőszám-emelkedést tudunk elérni - a jelenlegi bonyolult támogatási rendszer ugyanis fizető-nézőszámhoz van kötve. Így került a képbe a kiváló művész és szakember, Gulyás Dénes. Csak egy adalék a nézőszámmal kapcsolatban: Pécsett 2008-ban 74 ezer nézője volt a teátrumnak, míg a kisebb lélekszámú győrinek 144 ezer. Ez a költségvetési adatok összehasonlításakor is kiderül - noha Győrött nagyobb az önkormányzati támogatás mértéke is. Bízom tehát a nézőszám emelkedésében, és nemcsak az operakedvelők tekintetében. Az így jelentkező pluszforrásokból pedig a fejlesztésekre is futja majd.
- További elképzelések?
- Azt is tervezzük, hogy az évenkénti szokásos egy operabemutató mellett még egy darabot színre állítanánk, ami jelentheti azt is, hogy kis létszámú kamarazenekari kísérettel, zeneakadémisták közreműködésével mutatnánk be egy művet. Ez nem igényel jelentős forrásokat. Emellett egy tíz darabból álló előadássorozat indítását is tervezzük, Monteverditől kezdve, Bartókkal bezárólag a sorozat az egész operairodalmat átfogná. Az előadások vasárnap délelőttönként leginkább az ifjúság és a családok épülését szolgálnák. A sorozat záróeseményeként pedig egy vagy két grandiózus gálát tartanánk, amelyre világhírű énekeseket szeretnénk megnyerni. Erre vonatkozóan már folynak a tárgyalások a lehetséges szponzorokkal, hogy a fellépti díjakat ne a színháznak kelljen finanszíroznia.
- Miként lehetne a teátrum költségvetését egyensúlyba hozni, és - nem utolsósorban - hogyan valósulhatna meg a már elodázhatatlan színházépület-felújítás?
- Először is: tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni és jó viszonyt kialakítani az önkormányzattal létfontosságú, hiszen a pécsi színház költségvetése a leggyengébbek között van a központi támogatást illetően. Megjegyzem, a szponzori támogatások terén is le vagyunk maradva. Az új gazdasági igazgatóval kell majd megbeszélni, hogy miből és hogyan lehet hatékonyan gazdálkodni - az ő kinevezése pedig önkormányzati jogkör. A felújítással kapcsolatban veszélyesnek tartanék egy generálfelújítást, mert az a színház időszakos bezárásával is jár - noha valóban olcsóbb, mint a szakaszos rekonstrukció. De ha be kellene zárni, akkor pluszköltségként jelentkezne az új játszóhelyek megtalálása, illetve ebben az esetben a nézőszám jelentős csökkennése is borítékolható. Ezért én inkább a szakaszos felújítás mellett vagyok, talán így a pénzügyi hátteret is könnyebb lesz megtalálni hozzá. Emellett EU-s pályázatokat is szeretnénk igénybe venni, információim szerint tavasszal kifejezetten közintézmények számára írnak ki ilyen jellegű pályázatokat épületgépészeti, energiatakarékos beruházásokra. De ezen kívül is rengeteg "kis" pályázat van, amire figyelni kell.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdőlt az országos hajnali...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Szállást keres a Szentírás - Új...