Rátámadt a közteresre egy szabálytalankodó autós Pécsett
2022. január 22. szombat 13:10

Szabálytalanul parkolt, majd rátámadt a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőre egy férfi Pécsett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 50 éves helyi férfival szemben.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. október 6-án délután Pécsett, a Nagy Lajos Király útján a járdán parkolt le a gépkocsijával.
A közterület-felügyelet munkatársai a szabálytalan parkolást észlelve - a járművezető távollétében - megkezdték a tényállás rögzítését, de időközben a gépkocsi vezetője is visszatért az autójához.
A férfi levette a szélvédőről az intézkedésről szóló iratot, összegyűrte és eldobta, aztán kiabálni kezdett, majd beült az autóba. A közterület-felügyelő odalépett a jármű ajtajához, amelyet a férfi továbbra is be akart csukni, és ennek során többször a felügyelő vállának, illetve felkarjának húzta az ajtót.
Végül több alkalommal mellkason ütötte a felügyelőt, majd gépkocsijával elhajtott a helyszínről.
Az eset során a sértett könnyebben megsérült. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szeles, borult, hűvös és esős nap vár...
- Helyi járatú busszal ütközött egy...
- A pécsi vásárban néha átok is jár a...
- Bent égett a lángoló házában egy...
- Rengeteg drogot találtak egy férfi...
- Kelenföldre érkeznek, s onnan is...
- Titkos szavazáson döntött a PTE...
- A hó végéig marad a megváltozott...
- Újabb két drogdílert vontak ki a...
- Aranybevonatú, személyre szabott...