Pusztítást végzett a kivitelező Horváth Csaba pécsi egyetemi tanár legendás kertjében
2020. április 02. csütörtök 08:55

1987 óta működik rendezvényközpontként dr. Horváth Csaba, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) oktatójának aranyosgadányi kertje. Az úgynevezett Horváth-kertben szervezett szabadegyetemi, közéleti és művészeti programokon az évtizedek során több ezren vettek részt. A telken egy 1850-ban épült parasztház is található, amelyet pályázati, valamint saját forrásból szeretett volna felújítani az ismert tanár. A feladattal megbízott vállalkozó azonban hatalmas kárt okozott, a nyomozást a napokban vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség. A ház megmentéséért gyűjtés indult.
Nemcsak Budán, hanem Aranyosgadányban is található egy Horváth-kert, amely a baranyai közéleti, tudományos és művészeti szereplők, egyetemi hallgatók számára legalább olyan legendás helynek számít, mint a fővárosi park. Itt rendezi ugyanis a szabadegyetemi összejöveteleket, fórumokat és táborokat dr. Horváth Csaba, a PTE ÁJK oktatója. A telek és az ott található tájház - amely a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület telephelyeként szolgál - rengeteg eseménynek adott otthont az elmúlt több mint harminc esztendőben.
2018-ban lehetőség nyílt egy pályázat keretében a 170 éves parasztház felújítására, amelynek köszönhetően országos védettséget kapott volna.
Az elnyert 4,5 millió forinthoz dr. Horváth Csaba további másfél milliót tett hozzá. Sajnos a renoválás vége egyelőre nem egy gyönyörű, eredeti állapotú épület, hanem rendőrségi nyomozás lett. Az oktató lapunk megkeresésére elmondta, a szakértői vélemény szerint nagyjából 9,5 millió forint a kár, amelyet a kivitelező okozott. Mint megtudtuk, az ügyben indult nyomozást a napokban vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség.
A nyugalmazott egyetemi docens munkatársunkkal közölte, nemcsak szándékos károkozásért, hanem okirat hamisításáért és csalásért is a bíróság előtt felelhet a munkával megbízott illető, aki számos vagyontárgyat is magával vitt a kertből. Többek közt szabálytalan áramkikötésre, valamint a bontott anyagok elszállítására is fény derült.
Sajnos azonban nem lesz egyszerű behajtani rajta az összeget. Ahogy az egy furfangos vállalkozóhoz „illik", információink szerint a céget felszámolta, az egyik ingatlanát feleségére íratta - akitől aztán elvált -, a másik házát pedig jelzálog terheli. Kevés tehát a remény arra, hogy hamar megtérül a kár, ezért dr. Horváth Csaba azokhoz fordult segítségért, akiknek sokat jelent a legendás összejöveteleknek helyszínéül szolgáló tájház és kert.
Azt kéri, aki teheti, a 11773315-01970951-es bankszámlaszámra utalt összeggel járuljon hozzá a felújításhoz. A tereprendezés költségét, a berendezések vásárlását, illetve az adományok után fizetendő illetéket magára vállalja a tanár.
Érdeklődésünkre elárulta, eddig nagyjából egymillió forint gyűlt össze. Ha minden jól halad, két-három héten belül újra elindulhat az építkezés - már természetesen egy másik vállalkozóval.
Képünkön dr. Horváth Csaba látható.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Havasi Bertalan a Fidesz szavazóinak:...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...

