Prostitúcióra kényszerítette egy pécsi nő egyik ismersét
2023. augusztus 04. péntek 14:19

Pécsett, a Pákolitz István utcában fogták el a rendőrök csütörtökön reggel azt a 23 éves nőt, aki a gyanú szerint prostitúcióra kényszerítette egyik ismerősét.
A nő kihasználta a 19 éves sértett kiszolgáltatott helyzetét, és 2022 nyarán kiutazott vele külföldre, majd ott fenyegetéssel, bántalmazással prostitúciós tevékenység végzésére kényszerítette.
A feltételezett elkövető elvette a sértettől a pénzt, amit ezzel a munkával keresett, és azt a saját megélhetésére fordította. A nő az így szerzett közel 6,5 millió forintból egy autót, valamint ékszereket is vásárolt magának.
Ezt követően 2023 áprilisában újra visszavitte a sértettet külföldre, és az ez alkalommal megkeresett csaknem 2,5 millió forintot szintén elvette tőle, majd külföldön is hagyta a fiatal nőt.
A rendőrök előállították a 23 éves nőt a főkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként.
Ezt követően őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Ellene emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Forrás: BVMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Fotósok számára indul túra az...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Orbán Viktor: megtámadták...

