Prostitúcióra kényszerített egy nő egy másikat, meg is verte

2024. március 21. csütörtök 09:25

Prostitúcióra kényszerített egy nő egy másikat, meg is verte

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy középkorú nő letartóztatását egy hónapra erőszakkal, szexuális cselekmény végzése érdekében elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette alapos gyanúja miatt.

 

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított nő ismeretségi viszonyban állt a sértett nővel, akit 2023. szeptemberében befogadott a házába. Ezt követően a gyanúsított felvetette a sértettnek, hogy prostitúciós tevékenységgel sok pénzt tudna keresni és ebben segítené őt. A sértett ebbe beleegyezett, majd a gyanúsított regisztrálta őt különböző internetes oldalakra.

A hirdetésre jelentkezőkkel a gyanúsított tartotta a kapcsolatot, ő egyeztetett a kuncsaftokkal a szolgáltatásokról és azok árairól is. A sértett által keresett pénzt a gyanúsított elvette azzal, hogy azt beosztja és megélhetésükre fordítja.

A sértett néhány hét elteltével azonban rájött arra, hogy a gyanúsított az általa keresett pénzből szinte semmit nem költ rá, ezért úgy döntött, hogy a tevékenységet abbahagyja. Ezt követően a gyanúsított a sértettet több alkalommal bántalmazta és fenyegette.

A sértett az erőszak és a fenyegetés hatására létesített szexuális kapcsolatot azokkal a személyekkel, akikkel a gyanúsított telefonon beszélt, majd az ezzel keresett pénzt a gyanúsított elvette tőle.

Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - szabadlábra helyezése esetén - megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban résztvevő és még részt nem vevő személyeket megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná, veszélyeztetve ezzel a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Mindezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított szabadlábra helyezése érdekében jelentett be fellebbezést, míg a védőjének három nap áll rendelkezésére a fellebbezés bejelentésére, így a bíróság végzése nem végleges.

Forrás: Pécsi Törvényszék