Pizzát rendelt a lopott pénzből egy kölkedi fiatal
2021. december 25. szombat 10:03

A rendőrök befejezték a vizsgálatot egy kölkedi fiatalkorú ellen folytatott ügyben.
Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 16 éves kölkedi fiatalember ellen.
A megalapozott gyanú szerint a fiatal október 1-jén reggel megjelent az egyik mohácsi üzemben, ahol a gyakorlatát töltötte.
Az öltözőben az egyik munkatársa szekrényében kutatni kezdett, majd a szekrényben lévő kabát zsebéből kivette a pénztárcát, és eltulajdonította az abban talált készpénzt.
A fiatalkorú egy doboz cigarettát is magához vett, azonban azt nem volt ideje elszívni, és a pénzt sem tudta elkölteni, mert a rendőrök pár órán belül a lakásán elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.
A fiatal a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a lopást, és elmondta azt is, hogy nagyon megbánta a tettét, a cigarettát csak kipróbálta, a pénzből pedig csak egy pizzát rendelt magának.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Frissen végzett rendőrök álltak...