Pécsvárad polgármestere ellen emelt vádat az ügyészség
2023. szeptember 04. hétfő 09:03

A Pécsi Járási Ügyészség gazdasági csalás bűntette miatt emelt vádat a pécsváradi polgármester ellen, aki az önkormányzat által elnyert pályázati összegből fiktív számlákkal saját magának szerzett meg egy részt.
A vádirati tényállás szerint a polgármester 2015. évben két pályázatot nyújtott be az illetékes minisztériumhoz részben uszodaenergetikai fejlesztés, részben pedig épületenergetikai fejlesztés támogatása érdekében.
A pályázatok alapján Pécsvárad Önkormányzata 152 illetve 150 millió forint pályázati
támogatásban részesült. A polgármester azonban még a támogatási összeg átutalását
megelőzően elhatározta, hogy a Pécsvárad Önkormányzatának rendelkezésére bocsátott támogatási összeg egy részét saját maga részére szerzi meg gazdasági tevékenységet színlelve.
A polgármester 2015. augusztusában, illetve októberében kivitelezési szerződést kötött egy gazdasági társasággal, mely szerződést megelőzően azonban megállapodott a gazdasági társaság két vezetőjével, hogy azok a kivitelezési szerződés teljesítése során színleg bevonják a polgármester és felesége érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságot.
Ezen utóbbi cég bevonásának kizárólagos célja az volt, hogy a polgármesternek fizetendő pénzösszegek jogszerű voltát látszólagosan leigazolják.
A megállapodásnak megfelelően az önkormányzattal szerződő cég további alvállalkozói
szerződést kötött a polgármester és felesége érdekeltségébe tartozó társasággal, akik a
későbbiekben egy valótlan teljesítés igazolást is kiállítottak.
A polgármester cége teljesítés nélkül 16 illetve 12 millió forintot kapott az alvállalkozótól, aki ezt követően mindezen összegeket továbbszámlázta Pécsvárad Önkormányzata felé.
A Pécsi Járási Ügyészség a vádlottakat - a polgármestert, feleségét és az alvállalkozó cég két vezetőjét - jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével vádolja.
A bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Fotósok számára indul túra az...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...

