Pécsi pillangók: lakások és bárok
2007. november 28. szerda 14:03

A lányok általában a hatos út mellett állnak, Szigetvár irányában illetve Hird felé, de elvétve Komlónak haladva is lehet találkozni velük. A „piac" persze nem csupán az út szélére koncentrálódik.
A pillangók a világhálón és a lapokban is számtalan apróhirdetésben kínálják magukat - így a paletta is igen színes.
A legolcsóbbak természetesen az útszéli virágok, azok a szexmunkások azonban, akik az interneten kínálkoznak fel - minőségtől és extráktól függően - tíz- és harmincezer közötti összeget kérnek egy óráért. Az escortok, vagy a call girl-ök pedig bőven ezen felül keresnek.
Az általunk tárcsázott lányok közül volt, aki egyszerűen csak annyit mondott, ugyan él még a hirdetése, ám kedvetlenül hozzátette, ma egyszerűen nem aktuális.
Katalin azonban készségesen elárulta: uránvárosi lakásában barátnőjével ketten várják a férfiakat, huszonöt év körüliek, s saját ízlésük szerint ideális testtel és méretekkel rendelkeznek. A tarifákról azt búgta a telefonba: egy óra tízezer forint, negyedórát négyezerért (ezen azért meglepődtünk...), negyven percet pedig nyolcezerért vállal. Az árban benne vannak az úgynevezett extrák is: „például az óvszer nélküli francia - az anális szex azonban mérettel függ".
A rendőrök szerint a legkiszolgáltatottabbak az útszélén álló lányok, ám ők is minden szükséges feltétellel - így például orvosi papírokkal - rendelkeznek.
Takátsy Zoltán, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a testüket árulók többsége betartja a törvényt, a lakott területen belül a főutaktól minimum ötven, a városon kívül pedig legalább száz méter távolságban állnak, de nem kínálják a szolgáltatásaikat iskolák környezetében sem.
A prostikat a rendőrség rendszeres ellenőrzi, de a szóvivő szerint nem csupán ennek köszönhető, hogy ma már alig fordul elő szabálysértés miatti előállítás vagy az, hogy fiatalkorúakat kéjelgésre kényszerítenének.
A szobáztatás Pécsett úgy tíz évvel ezelőtt virágzott igazán, manapság inkább a bárokban való ismerkedés a jellemző. A rendőrségi szóvivő becslése szerint alig tíz lehet azoknak az éjszakai mulatóknak a száma, ahol manapság is kínálják a lányok a szolgáltatásaikat.
Újabban az is szóba került, hogy adót kellene fizetniük, ez esetben ugyanis az APEH sem járhatna a nyakukra, ráadásul hitelképesek is lehetnének. Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének vezetője azt azonban nem tarja valószínűnek, hogy a szexuális szolgáltatásról számlát is adnak majd a kuncsaftnak, ezzel ugyanis elárulnák annak nevét.
Az első ilyen irányú kezdeményezést amúgy éppen az ő érdekvédelmi szervezete indította el: száz lány képzését biztosították, a cél az volt, hogy a tanfolyam résztvevői jobban átlássák, mit is jelentene számukra vállalkozóvá válni. (Az adóhatóság állásfoglalása szerint egyébiránt a prostituáltak ma is elszámolhatják hirdetéseik árát, vagy a kötelező orvosi vizsgálatra fordított összeget - illetve elszámolhatnák, ha adnának számlát.)
A fentiek nem viccként értendők: az állam 2007-ben nemhogy tiltaná az üzletszerű kéjelgést Magyarországon, hanem - ha már úgysem tud/vagy akar semmit tenni ellene - maga is részesedni kíván a bevételekből.
Adó formájában.
Becslések szerint a szexipar fekete ágazata hozzávetőleg kétszázmilliárd forintot kaszíroz évente (ez nagyjából ötszöröse Pécs város költségvetésének), s ennek jelentős részét éppen a szexmunkások termelik ki.
B. M. (Fotónk illusztráció)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kánikula mellett frissítő zivatarok...
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Érkeznek a harcterek rettegett...