Pécsi lövöldözés - ma: elmeszakértők
2011. április 01. péntek 08:25
Az ellentétes igazságügyi elmeszakértői vélemények összevetésével és tanúk kihallgatásával folytatódik ma a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának pere a Baranya Megyei Bíróságon.
Hajdu István bíró, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a bíróság az ügyben szakvéleményt adó valamennyi igazságügyi ideg-elmeszakértőt beidézte.
Erről amiatt döntött, mert a büntetőtanács védői indítványra korábban úgy határozott bevonja a perbe azokat a szakértőket is, akik szerint a lövöldöző a tett elkövetésének idején - az eddig meghallgatott szakemberek álláspontjával ellentétben - nem enyhe, hanem súlyos fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében.
A bíróság ezen kívül két tanú kihallgatását is tervezi a mai tárgyalási napon.
Az ügyészség a 24 éves Gere Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a tavaly decemberben kezdődött büntetőperben. A vádirat szerint a gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

