Pécsi Arcok - Horváth Viktor: „Nem árt néha helyet változtatni, de az állandó bázis nekem Pécs"

Nemrég vehette át a frankfurti könyvvásáron az Európai Unió legjobb új vagy feltörekvő szerzőinek járó idei irodalmi díját Horváth Viktor pécsi író. Komoly siker lett Török tükör című műve, amelyet a kritikusok „Pécsi csillagokként" is emlegettek. A már-már sztereotípiákba illően kalandos életű szerző, ha nem történelmi regényeket ír, világtörténelmi jelentőségű események tanúja, teljesen véletlenül. Jelenleg Pozsonyban él.

- A műveiben meglehetősen sok a pécsi kötődés, például a Török tükör főként a hódoltság-korabeli városról szól és, ha jól tudom, készül egy Janus Pannoniusról szóló regény is...
- A Török tükör valóban jórészt Pécsen játszódik, a Janussal talán kevésbé lesz így. Nem tudom, még kezdeti stádiumban vagyunk, illetve félbe kellett szakítanom, kicsit kihűlt, megint az olvasással kell kezdenem, illetve folytatnom. Mindenesetre a hajdani püspök elsősorban udvaronc volt, az év nagy részét a királya körül töltötte, vagy diplomáciai küldetésekben utazgatott. Pécsi hivatalát is felnőttkorban kapta meg, ráadásul más alakoknak is komoly esélyük van arra, hogy figyelmet szippantsanak el Janustól, itt van például a király, tehát Pécs valószínűleg kevesebb teret kap ebben a regényben. De ki tudja, hogy alakul végül.

- A könyvei mellé a kritika a többnyire a posztmodern jelzőt biggyeszti, leginkább a történelmi anyagok ironikus kezelése és a cselekményvezetés mikéntje miatt. Sok író nem kedveli, ha így címkézik.
- Én kedvelem. De kedvelném a pozitivistát, a szellemtörténetit, a strukturalistát meg a többit, ami még van, mind. Minél többféleképpen lehet olvasni egy irományt, annál jobb a játék, és annál nagyobb az élmény. Egyetemi éveim alatt tartott, és még egy kicsit utána is, aztán elmúlt a lelkesedésem az irodalomelmélet iránt. Nyilván összeszedtem belőle azt, amire szükségem volt, illetve elképzelhető, hogy bármikor inspiráljon egy-egy teoretikus ötlet, a lényeg, hogy eszközként használom a tudományból azt, amihez hozzáférek. A posztmodernről azt gondolom, hogy inkább szerzők vagy egy kor címkézésére jó, egyébként posztmodernnek nevezett sajátosságok bármelyik korban írott szövegekben felbukkannak. Szóval a posztmodern úgy egészséges, ha nem a művészetre használjuk, hanem művek vizsgálati lehetőségére. 

- Azaz?
- Ha egy szerző bármilyen, a tudomány által kreált kategória szerint dolgozik, máris a tudósokra szűkítette a közönségét, tehát nem irodalmat művel, hanem tudományos elméletekhez gyárt illusztrációt, oktatási segédanyagot. Persze vannak zseniális határesetek.

- Ön egyike a szó szoros értelmében vett szabadúszó íróknak - miből tartja fenn magát? 
- Ösztöndíjakból, publikációkból és alkalmi munkákból. A miskolci PhD-ösztöndíj alatt kezdtem komolyabban regényt írni, az abszolutóriumot megcsináltam, de a disszertációt még nem. A PTE-n pedig vagy tíz éve tanítok óraadóként, ennek sajnos nincs köze a megélhetéshez, az inspiráció miatt csinálom, de ha állást ajánlanának, azonnal elfogadnám. Még a fokozatot is megcsinálnám. Külföldi egyetemeken ismerik a rezidens írói státuszt: rájöttek, hogy jót tesz, ha író is tanít. A tanszéknek és a szerzőnek egyaránt. A megélhetés tényleg összefügg a Budapestre településsel, de úgy érzem, bár csak minél előbb visszajöhetnék Pécsre. Nem árt néha helyet változtatni, mindenesetre az állandó bázis nekem Pécs kell, hogy legyen.

- Mik a benyomásai Pozsonyról, hogy fogadnak arrafelé egy magyar írót?
- Ez a Visegrád Residence nevű három hónapos ösztöndíj, jól érzem itt magam, nyugodtabb város, mint Budapest. A helyiek provinciálisnak érzik, de ez engem talán hosszabb távon sem zavarna, mert pécsi vagyok, szóval kisvárosi. Voltam az Anasoft díj átadóján, amúgy is beszélek szlovákokkal, és elkezdtem szégyenkezni. A szlovákok ismerik a magyar irodalmat, olvassák a szövegeket, én pedig még neveket is alig tudnék mondani. Sőt, megkockáztatom, hogy a magyar írók többsége sem tud sokat róluk, és ez a helyzet a többi szomszéd országgal is.

- Miben látja ennek az okát?
- Közmondásosan bezárkózók vagyunk, és ez úgy tűnik, a legliberálisabbakra is vonatkozik: az ilyesmi pedig visszaüt. Szlovákiában felnőtt egy széles látókörű, új távlatokat érzékelő írónemzedék, mind többjüket fordítják külföldön is, szóval gyorsan változnak a dolgok, érdemes figyelni rájuk. Meg a politikát és csatolt részeit is meg kell, hogy említsem: Frankfurtban beszéltem fiatal szlovák íróval, aki most Budapesten ösztöndíjas. Elhűlve meséltel, hogy miket képzelnek a magyarok - még az értelmiségiek is - Szlovákiáról. Nem is beszélve az utcákon áradó, nemzetinek nevezett rémségekről. Tanulságos megnézni a hazánkat mások szemével is.

- Az utazás, a kalandozás korábban is jellemezte: a 2001 szeptember 11-ei terrortámadást például New York-ban élte meg. Első regényében vissza is köszön az emlék: a főhőse leköltözik a metróhálózatba és a föld alatt éli át a tornyok összeomlását...
- Fél évig laktam ott, és az nem ösztöndíj volt, hanem gyerekre és kutyára vigyáztam, közben pedig belaktam a várost. Megcsináltam a kötelező köröket is, tehát a turista látnivalókat, de leginkább az utca, a játszótér, a kutyafuttató, a lepukkant iparnegyedek, üres raktárak, erőművek, templomok, zsibárusok, könyvtárak, egyetemek, házibulik, parkok és külvárosok érdekeltek. És a metró, de az az utolsó megállóig minden szemetével, patkányával, százéves kerámia ornamentumával, kortárs szobrával.

- Milyen körülmények között élte meg a támadást?
- Brooklynból láttam összedőlni a második tornyot. És utána a romokat. Hetekig a füstöt.

- Érdekesen alakult a viszonya a legnagyobb pécsi könyvkiadóval, mi volt a nézeteltérés oka?
- Néhány éve nem írtam alá egy szerződést. Nem titok, de hosszú lenne előadni az egész történetet, a lényeg, hogy én sem voltam teljesen korrekt, de abban a helyzetben nem tudtam jobban dönteni. A könyvkiadóval különben nincs konfliktusom, jóban vagyok a szerkesztőkkel, mindig is sokat dolgoztam nekik, főleg versfordításokat csináltam, és úgy tűnik, máig szívesen foglalkoztatnak.

- Érezhető volt a könyveladásain, hogy nem lehetett kapni a műveit a szóban forgó könyvesbolt-lánc üzleteiben?
- Gőzöm sincs, de nem is igazán számít, mert nem az eladásokból élek. Kis nyelv vagyunk, a hazai piac általában nem tudja eltartatni az írókat. Lassacskán beindul a könyveim külföldi kiadása, és akkor szabadabb leszek.

- A rangos elismerés mellé 5000 euró is jár. Megvan már ennek a pénznek a helye, mihez kezd vele?
- Kifizetem az adósságomat a kiadóm, a Jelenkor felé, a maradékból pedig élek, amíg tart. Van három gyerekem is, ők már nagyok, de annál nagyobb szégyen, hogy nem tudok nekik helikoptert venni.

Képünkön a szerző látható.

Balikó Gergő