Pécs-Kelet tevékenyen bekapcsolódik
2010. december 16. csütörtök 10:24
"Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere irodájában fogadta Kis-Varga Istvánt, az Origo-Ház Egyesület elnökét, aki tájékoztatást adott az egyesület koordinálásával létrejött Öntevékeny Keleti Városrész Mintaprogramról.
A város és az egyesület vezetője 2014-ig szóló együttműködési megállapodást írt alá, melynek keretében a felek vállalják a keleti városrészre vonatkozó fejlesztések összehangolását, civil decentrum kialakítását, a kétirányú kommunikáció megerősítését.
Dr. Páva Zsolt fontosnak tartotta, hogy a helyi ügyek intézésébe a civil szervezetek tevékenyen kívánnak részt venni, hiszen a felmerülő igényeket ők ismerik a legjobban. Az egyesület konfliktuskezelési lehetőségeit szintén nagyra értékelte, mert a lakóközösség eredményesen fel tud lépni a keleti városrészben felmerült vitás ügyek megoldása érdekében.
Kis-Varga István a továbbiakban polgármesteri megbízottként dolgozik a civil tervek megvalósításáért. Az egyesület tagjai tevékenységüket önkéntesen, költségtérítés nélkül végzik.
Pécs, 2010. 12. 16.
Polgármesteri Hivatal"
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...