Pécs: Európa Legszemetesebb Nagyvárosa?

2007. november 29. csütörtök 22:58

Pécs: Európa Legszemetesebb Nagyvárosa?
A megoldás februárban kezdett körvonalazódni, amikor a polgármester, a jegyző és a városüzemelési társaság igazgatója együttesen indult belvárosi sétára, szemét és falfirkák után kutatva - ígérve, hogy végre rendet tesznek ezen a fronton (is).

Megnéztük mi történt azóta.

A tavalyi tél derekán indult el a kis csoport a városháza elől, s mint akkoriban Tasnádi Péter nyilatkozta, az első lépésnek tekintette csupán a körmenetet, amellyel útjára kívánta indítani a belváros új köztisztasági programját. A polgármester eltökélt szándéka volt ugyanis, hogy szakít a városról kialakult képpel: szervezettebb munkát, tisztább tereket ígért - igaz, plusz anyagi ráfordítás nélkül.

Tóth Bertalan alpolgármester a program jelenlegi állását firtató kérdésünkre elmondta, a tapasztalatokat már tettek is követték, ugyanis - mint beszámolt róla - máris több és nagyobb térfogatú, csikkgyűjtővel ellátott szemetesedényt helyeztek el a belváros számos pontján.

A nagy ellenőrzésekre és a kemény szigorra azonban az alpolgármester szerint még várni kell, ugyanis első lépésként a tisztább város infrastruktúráját szeretnék megteremteni. A jövőt illetően kiemelte: az EKF egyik kulcsprojektje kapcsán a köztereket már a tisztaság fenntarthatóságát szem előtt tartva újítják meg.

Varga Péter, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatója egyébként maga is az élhetőbb város megteremtését tűzte zászlajára. Már intézkedett is a közterületi osztálynál: ellenőrizhető, szavatos munkát követel minden alkalmazottjától, amelyben látszattevékenységeknek nincs helyük.

Tistyán László szociológus szerint ugyanakkor a problémát nem lehet megoldani pusztán azzal, ha öt méterenként kukát rakunk ki az utcákra, vagy több tízezres büntetéssel sújtjuk a csikket elpöckölő városlakókat.

„Magas színvonalú kommunikációs hadjáratra, nevelésre lenne szükség, amelynek következtében a polgár saját udvarának, lakásának tekinti a közterületet, s eszébe sem jut szemetelni. Amíg a gondolkodásukon nem változtatnak egyesek, addig napi problémánk marad a rongálás, a vandalizmus és a szemetelés" - mondja.

Tistyán hozzátette: a pécsiek szerint az EKF szempontjából is az egyik legfontosabb probléma a város tisztasága.

„Ha én otthon vendéget fogadok, rendet teszek. 2010-ben remélhetőleg a Mecsekaljára is turisták tömege érkezik, akiket nem lenne illő szemétdombbal fogadni, így a tudatformálást mielőbb meg kell indítani - kínál megoldást a problémákra a szociológus".

Korb Zoltán