Pécs belvárosában fosztotta ki a 12 éves fiamat egy késes támadó - Olvasói levél

2022. november 22. kedd 10:48

Pécs belvárosában fosztotta ki a 12 éves fiamat egy késes támadó - Olvasói levél

Az ember sok mindent olvas, lát és hall, azonban hajlamos azt gondolni, hogy vele vagy családjával ilyen úgysem történhet meg. Hát, sajnos tévedünk, bizony velünk is megeshet akármi. A 12 éves gyerekemet Pécs belvárosában fosztotta ki egy késes támadó hétfőn délután. Nem, nem az elvitt pár száz forint fáj, hanem a fiam lelkében ütött seb, írta olvasónk.

 

 

Ahogy már oly sokszor korábban, a meglehetősen ritkán járó 33-as buszra várakozva a fiam leült a közeli új vásárcsarnok előtti padok egyikére hétfőn délután.

Már sötét volt, a nyüzsgő utcától pár tíz méterre meglepő módon rajta kívül senki nem tartózkodott. 

Egyszer csak a háta mögül érkezve leült mellé egy kapucnis, fiatal férfi, aki bizalmaskodva köszöntötte, s megkérdezte tőle, mennyi az idő. 

A gyerek megnézte a telefonján, megmondta a tolakodóan egyre közelebb húzódó idegennek, aki persze most már a telefonját kérte, mondván, egy ismerősét szeretné felhívni.

A fiam ekkor már rosszat sejtett, nem adta oda a készüléket, azt felelte, nincs benne SIM-kártya, ami igaz is volt.

Az idegen erre azt mondta, "láttam, van nálad egy ezres, add oda", s közben a kabátja alól elkezdett előhúzni egy pillangókést.

A gyereknél nem volt ezer forint, így azt nem is láthatta, s mikor ezt megmondta neki, a támadója erőszakosan belenyúlt a zsebébe, s kivette belőle az ott tartott néhány pénzérmét.

Aztán azt mondta, "na jó, most takarodj a p*csába!"

A halálra rémült fiú zokogva rohant a megállóba, ahol az ott várakozók vigasztalták, egyikük pedig még azt is felajánlotta, hogy hazakíséri.

A gyerek sírva ért haza.

Mikor megtudtuk, mi történt, azonnal mentünk a rendőrségre feljelentést tenni. A fél éjszakát ott töltöttük, egészen megható volt látni, mennyire emberségesen és tettre készen kezelték az esetet, bevallom, nem ezt vártam, hiszen ez csak "egy piti ügy", de egyáltalán nem így fogadták, sőt.

Beindult a gépezet, olyannyira, hogy kedden reggel értesítettek, feltehetően meg is van a tettes.

A történet tehát jól is végződhetne, de nem, azért ez nem ilyen egyszerű. S persze nem az elvitt néhány száz forint fáj, hanem a gyerek lelkében ütött seb, ami egyhamar nem is fog begyógyulni.

Képünk illusztráció.

 

Forrás: olvasói levél - Fotó: pixabay.com