Pankráció egy pécsi buszon: a sofőr leléptetéssel győzött egy maszk nélkül felszálló nővel szemben

2021. március 29. hétfő 18:25

Pankráció egy pécsi buszon: a sofőr leléptetéssel győzött egy maszk nélkül felszálló nővel szemben

Szinte ledobtak egy szájmaszk nélkül felszállt utast egy pécsi, helyi járatú autóbuszról. Megdöbbentő történet, ami gyorsan, de minden bizonnyal szabálytalanul oldódott meg.  


Az időpont másodpercre beazonosítható, a járatszám a 23-as volt, Ürög-felső megállónál, a város felé vezető oldalon bontakozott ki a rémmese, amit a szemtanú
hitelességével - mert pont ott voltunk - idézhetünk meg.

Az egykor talán szebb napokat is látott, középkorú nő,  amikor belekeveredett az afférba, nem volt szín józan, bár nem tűnt botrányosan részegnek.

Még mielőtt a kék színű busz megérkezett, az utazni szándékozó nő a buszmegálló padján ücsörögve észrevette, hogy nincsen nála maszk.

Ennek hangot is adott, pár cifra kijelentés keretében. Mégis reménykedett a lehetetlen faktorban, megkísérelte a felszállást, mégpedig másodikként. A bérlete talán rendben is lett volna, bár korábban keveredett már vitába annak okán is a közlekedési vállalat alkalmazottaival.

Itt azonban közegészségügyi gondról, veszélyről, látványos szabályszegéstől volt szó!
A vezető felszólította, hogy szálljon le, de ő ezt megtagadta. Ragaszkodott ahhoz, miszerint nem találja a maszkját, de dolga van a városban. A szóváltás egyre hangosabbá vált, de nem tartott tovább húsz másodpercnél, majd a „főnök" kiszállt az
üléséből, majd megkezdődött a pankráció.

A nő ordított meg kapaszkodott is egyszerre.

Ellenfele - birkózó szakkifejezéssel élve - mögé kerülést alkalmazott, majd „leszakította" a védekező nő karját a korlátról. Mindeközben a sofőr is hangoskodott, segítséget kért a buszon utazóktól, erre egy férfi részben reagált is. Fölállt, de mire odalépett volna, már eldőlt a küzdelem.

A vezető, élve erőfölényével, az első ajtón keresztül erélyesen letaszigálta a hőzöngőt a talajra. Szinte ledobta, bár a „sértett" nem esett el, de pénze a táskájából kiszóródott.

Rendőrt senki sem hívott, a busz ment tovább az útjára.


Eddig a história, aminek folytatása miatt a Tüke Busz Zrt-hez fordultunk. Kérdésünk az volt, szerintük mennyire számított helyesnek a sofőr magatartása.

Válasz egyelőre az ügyben nem érkezett, de ha reagálnak a megkeresésre, akkor frissítjük írásunkat.

Képünk illusztráció.

 

Pucz Péter - Fotó: pixabay.com