Ősszel lehet meg a pénz a Jókai tér felújítására, a Kossuth téren már javítják a burkolatot
2016. július 18. hétfő 07:50

Nem kell már sokáig botladozni a pécsi Jókai téren. Az ősszel rendelkezésre áll majd a szükséges pénz, a munkálatokkal a jövő év első felében végezhetnek. A Kossuth téri burkolat esetében még ennyit sem kell várni, már végzik a javításokat.
Tizenöt éves történet végére kerülhet rövidesen pont. Ennyi idő telt el azóta, hogy a Jókai teret felújították, ám olyan kövekkel, amelyekről hamar kiderült, nem bírják a strapát. A burkolat állapota folyamatosan romlott, a botlásveszély miatt a mediterrán hangulatú placcon manapság fokozottan érdemes az ember lába elé nézni.
Hamarosan azonban megváltozhat a helyzet.
Érdeklődésünkre a Polgármesteri Kabinet - írásban - azt közölte, az úgynevezett feltételes közbeszerzés már lezárult, mivel azonban a burkolatcserét hitelből valósítják meg, a munka elkezdéséhez meg kell várni a pénz folyósítását. Az utalás késő őszre várható.
Lejárt a garancia
A Kossuth téri felújításokra öt éves garanciát vállalt a kivitelezést végző cég. Mivel ez mostanra lejárt, a pécsi önkormányzatnak saját zsebből kell finanszíroznia a kövezet helyrehozását. A számlát már csak azért sem nyújthatja be a városháza, mert a vállalkozás helyzete - hivatalosan fogalmazva - nem tisztázott.
A tér teljes kövezetének cseréjére összesen 122 millió forintot költ majd a város. A jelenlegi tervek és becslések szerint az új burkolat költsége 52 millió forint körül alakulhat, a kivitelezés pedig várhatóan 70 millió forint körül lesz.
Mint megtudtuk, a kivitelezés négy hónapot vesz majd igénybe, így minden bizonnyal a jövő év első felében adhatják át az újjávarázsolt teret. A teljes burkolatcserét három ütemben végzik majd annak érdekében, hogy minél kisebb mértékben akadályozzák a közlekedést.
Hogy ki kapja a munkát, szintén közbeszerzés útján derül ki, ennek kiírása folyamatban van.
Szintén problémák akadnak a pécsi Kossuth tér kövezetével is. A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program keretében átépített terület egy részén, a mélygarázs kijáratához közel több járókő is meglazult. Ez amellett, hogy nem egy szép látvány, balesetveszélyes is. Ezzel kapcsolatban az önkormányzatnál azt mondták, a javításokat a városüzemeltetésért felelős BIOKOM munkatársai folyamatosan végzik. Megkönnyíti, és persze olcsóbbá is teszi a munkavégzést, hogy a tér rendbetételéhez nem szükséges új kövek vásárlása, ám így is összességében akár több százezres nagyságrendről lehet szó.
Képünkön az elmozdult Kossuth téri kövek láthatók.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...