Őri László Trianonról: a seb mély, a fájdalom nem múlt el

2020. június 04. csütörtök 15:06

Őri László Trianonról: a seb mély, a fájdalom nem múlt el

Pontosan 100 évvel ezelőtt egy igazságtalan, felelőtlen politikai döntéssel, a ránk erőszakolt ún. „békeszerződéssel" földarabolták az ezeréves történelmi Magyarországot. Egy tollvonással, az I. világháborút lezáró békeszerződés aláírásával, háborús koncként dobták oda a győztes nagyhatalmak csatlósainak Erdélyt, a Felvidéket, Kárpátalját, Délvidéket. Lassú halálra szánták a maradék, megcsonkított országot, a háborútól kivérzett, a vörös terrort megszenvedett Magyarországot, mondta őri László, a megyei közgyűlés fideszes elnöke a Nemzeti Összetartozás Napján, csütörtökön a Kálvária-dombon álló Trianon-keresztnél tartott megemlékezésen.  

 

 

 

"A vesztes központi hatalmak közül egyedül Magyarországnak kellett elviselni azt a példátlan megtorlást, aminek következtében területének kétharmadát elveszítette. Országrésznyi területek elcsatolásával elvették tőlünk azokat az erőforrásainkat, amelyek segíthettek volna a háború által okozott gazdasági összeomlásból talpra állni.

Elveszítettük szén-, érc-, sóbányáinkat, fakitermelésre alkalmas erdeinket.

Magyarország préda lett, Európa rongya. Az a Magyarország, amely évszázadokon át védte a keresztény Európát.

Mit éreztek, mit gondoltak 100 évvel ezelőtt a magyarok a Kárpát-medencében? Hogy élték meg a magyar államiság, a magyar nemzet ellen véghezvitt politikai leszámolást? Kós Károly így fogalmazta meg a fájdalmat, a keserűséget:

„Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és erejével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket.
Tudjuk miért."

Barátaim! Magyarok!

1920. június 4-én egy történelmi nemzet megalázása, a nemzetközi jog és diplomácia lábbal tiprása lett Európa békéjének alapja.

1920. június 4-én Magyarországot a civilizált nyugat-európai nagyhatalmak „egy gonosz fondorlattal kiagyalt békeszerződéssel" a nemzethalált jelentő szakadék szélére lökték.
Trianon lehetett volna a kezdete történelmi megsemmisülésünknek. Sokan ezt várták. Nem így történt. Földjeinket, kincseinket elvehették, politikai jelentőségünket lenullázhatták, múltunkat meghamisíthatták, de a lelkünket, életerőinket, hitünket nem tudta megtörni az igazságtalanság. Mert az erőslelkűeket a szenvedés még erősebbé teszi. Fölhangzott hát Erdélyből a „Kiáltó szó". A magyarság szellemi vezetői, legjobbjai a túlélés, a megmaradás programját kiáltották a megbénult nemzet felé, idézem Kós Károlyt:

„Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba, lelkünkön bilincs.
De tudom: talpra kell állnunk mégis.
De tudom: újra kell kezdenünk az izzadságos, kemény munkát.
Tudom: vágni fogjuk a kemény, zord sziklába az utat, melyen egy kemény régi nép lép majd velünk és utánunk, újra csak felfelé."

Magyarország két évtized alatt talpra állt.
Túlélte a Trianon után a gazdasági világválságot, a II. világháborút, a szovjet megszállást, a sztálini és rákosi diktatúrát, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését, a Kádár-rendszer legsötétebb fejezeteit, amelyek még a 2000-es években is árnyékot vetettek a rendszerváltás első évtizedeire.

Barátaim! Ezek az ártó erők ma is velünk élnek, ma is hamisítják a történelmet, relativizálják Trianon emlékét. Ezek a sötét, országvesztő erők hosszú évtizedekig tiltották és büntették: soviniszta, irredenta lázításnak bélyegezték trianoni gyászunkat. És jól emlékszünk 2004. december 5-re, amikor Gyurcsányék a legaljasabb módon magyart a magyarra uszítva akadályozták meg, hogy a határon-túli nemzettársaink visszakaphassák magyar állampolgárságukat. 100 évvel Trianon után még mindig küzdenünk kell ezekkel az erőkkel, mert ma is készek arra, hogy idegenek érdekeit szolgálva elárulják az országot, a nemzetet. Ők azok, akik most is hazudnak reggel, délben és este, s közben képmutató módon aggódnak a polgári demokráciáért, miközben ha érdekük úgy kívánja külföldön árulkodnak Magyarországra. Ismerjük őket.

Tisztelt Emlékező pécsiek! Kedves Barátaim!
A mi feladatunk, hogy beszéljünk és az igazat mondjuk mindarról, ami 100 évvel ezelőtt, és ami az elmúlt 100 év alatt történt velünk. A kimondott szavak könnyítenek, a kimondott igazság gyógyít. Mindkettőre szükségünk van, 100 év után is.
Mert a trianoni seb nagyon mély és az okozott szenvedés, mint a levágott láb fantom fájdalma - nem múlt el.
„Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még a sebeken." - mondja a költő. (Szentmihályi Szabó Péter)
Trianon a magyar haza, a magyar nemzet megszentelt fájdalma.
Ez a szent fájdalom csodát művelt! A passzív szenvedést és kétségbeesést ország-építő és nemzetegyesítő erővé nemesítette. 90 év kellett ahhoz, hogy kiérlelődjön a fájdalmas felismerés: fennmaradásunk a Kárpát-medencében csak akkor és úgy lehetséges, ha magyar a magyarral összefog.

Az utóbbi 10 év elegendő volt arra, hogy Magyarország és a nemzet jövője mellett elkötelezett polgári kormányzat megvalósítsa a trianoni határokon átívelő nemzetegyesítést. A következetes nemzetpolitika a magyarságot kiemelte a trianoni országhatárok szorításából, és a Kárpát-medence mára ismét 15 millió magyar hazája lett.


De a trianoni sebek begyógyításához az is kell, hogy Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, és Délvidéken érezzék, tudják a magyarok: nincsenek egyedül. Az anyaország nem hagyja őket magukra. Magyarországnak fontos minden magyar ember, akárhol él! Ennek jegyében dolgozta ki a kormányzat a nemzetstratégiáját, és ennek jegyében kiemelt, kormányzati célként valósulnak meg 2014-től a Kárpát-medencei magyarság összetartását és gyarapodását segítő gazdasági és társadalmi fejlesztési programok.

A trianoni tragédia 100 év alatt letisztult tanulsága:
Magyarország a Kárpát-medencében csak akkor töltheti be történelmi küldetését, ha erős nemzet, egységes nemzeti akarat áll mögötte. Olyan összetartó nemzeti akarat, ami a trianoni országhatárok ellenére, azok fölött, a „magasban" épít magának új hazát a Kárpát-medencében. Nem erőszakkal, nem fegyverrel, hanem okos, józan ország-vezetéssel, olyan nemzet-építéssel, amely tiszteletben tartja a szomszéd államok megszerzett jogait, és biztosítja a magyar területeken élő szomszédos nemzetiségek közösségi jogosítványait.

Kedves Barátaim a Kárpát-medencében!

Magyarország és a magyar nemzet bizonyított. Igazolta magát a történelem és a nemzetek közössége előtt.

Igazoltuk történelmi érettségünket, és bölcsességünket: mert megtanultunk együtt élni a trianoni határokkal, békében lenni a Kárpát-medencei sorsközösségben osztozó népekkel.

Igazoltuk a magyarság legyőzhetetlen erejét, bátorságát, és szabadság-vágyát: mert megmaradtunk, túléltük Trianont, kivívtuk függetlenségünket, új hazát építünk magunknak szebbet, jobbat, mint amit nekünk szántak 100 évvel ezelőtt.


Igazoltuk élő hitünket: mert abban hűségesen kitartottunk, erre építjük az új, polgári Magyarországot, családjaink biztonságát és gyarapodását, és mára újra a keresztény Európa védői lettünk.

Trianon még 100 év után is vérző sebeit ezekkel a nemzeti erényeinkkel, erősségeinkkel és kitartó munkával, közös országépítéssel tudjuk gyógyítani. Nemzeti tragédiánkat új értékké, nagyobb értékké kell alakítanunk: történelmi küldetéssé. Nekünk és az utánunk felnövő nemzedékeknek a történelmi küldetésünk az kell legyen, hogy az új Magyarországnak új történelmet írjunk.

Robert Kinley írta Trianon kapcsán: „...A békeszerződés gyönge emberek műve, és amit az emberek elrontottak, azt a történelem önmagától fogja helyrehozni."
És ebbe mi is besegítünk. Józan, okos, jövőbelátó politikával, nemzeti összefogással és derekas munkával.

Olyan új korszakot kezdhetünk el a magyarság életében, amikor már nem vagyunk kiszolgáltatva idegen hatalmaknak, világot behálózó hódító érdekeknek, meg tudjuk védeni országunkat és nemzetünket minden ellenségtől.

Istennek adjunk ezért hálát, és ne feledkezzünk meg azokról az emberi sorsokról, családokról, közösségekről, akiknek el kellett szenvedniük az igazságtalan trianoni döntés következményeit. Emlékezzünk rájuk, hajtsunk fejet az ő kálváriájuk előtt. Mert tudjuk: „Trianon sebeit az idő bekötözte, de a vér átüt még a sebeken", több generáción át.

Barátaim, végezetül egy ma is érvényes igazsággal zárom megemlékezésünket, Petőfi Sándortól:
„Nem támaszkodhatunk csak Istenre és magunkra. De e kettő elegendő lesz arra, hogy örök időre megmentsük a magyar nemzet életét és becsületét." Ez a válaszunk ma 1920. június 4-re. És ez lesz minden időben", fogalmazott Őri László.

 

 

EQM