Orfűn bejött az idei nyár
2010. november 26. péntek 18:40

A Pécs melletti üdülőfalu régóta vonzza a pihenésre és kikapcsolódásra vágyó vendégeket a megye, a régió minden szegletéből. Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Fishing on Orfű könnyűzenei fesztivált, és ezen a nyáron az üdülőhely adott otthont az ország legnagyobb egyetemi és főiskolai dzsemborijának, az EFOTT-nak is. Ezek, valamint az augusztusban átadott aquapark és víziturisztikai központ érezhetően hatással voltak a település vendégforgalmára.
A jelenleg száznyolcvanhat magánszállással és negyvenkét kereskedelmi szálláshellyel rendelkező Orfű polgármestere, Füziné Kajdy Zita szerint a Fishing már beépült a vendégforgalmukba, az EFOTT pedig egymaga majdnem akkora forgalmat generált, mint az éves átlag. Az aquapark pozitív hatása viszont még nem volt érezhető az eladott vendégéjszakák számában:
- A fesztiválok ideje alatt mindenhol teltház volt, sőt, egész júliusban az volt, ellenben a strand hozadéka még nem érezhető. Az, hogy egész évben cikkeztek róla, inkább a marketing szempontjából értékelhető pozitívan - vázolta a helyzetet a polgármester asszony.
Azonban a település nemcsak a vendégforgalomból gyarapszik, hanem közvetve például az ingatlanárak emelkedése vagy éppen a fellendülő vállalkozói kedv révén is.
Egyre többen terveznek különböző programokat és rendezvényeket Orfűn megtartani, emellett folyamatban van három szálláshely-fejlesztési projekt is, amelyek már az engedélyezés fázisában tartanak. Ezek mind olyan „következményei” a nyáron elkészült beruházásoknak, amelyekből már látszik, hogy „a pécsiek vissza fognak térni hozzánk" - bizakodik a jövőt illetően a település első embere.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...