Nem válaszol a balliberális pécsi polgármester - Mi Péterffy véleménye például a homoszexuálisok vonulásáról?
2020. január 09. csütörtök 15:54

Sok hét után sem reagál interjúkérelmünkre Péterffy Attila, Pécs balliberális polgármestere. Többek között azt kérdeztük volna tőle, személy szerint támogatja-e a homoszexuálisok pécsi parádézását, vállalásával ellentétben miért nem csökkent a helyi járatú buszjegyek ára, vagy hogy miért vonta vissza a ballibek által rabszolgatörvénynek nevezett, a túlmunka szabályozására vonatkozó előírások alkalmazásának általa kezdeményezett betiltását.
Még tavaly novemberben juttattuk el interjúkérelmünket Péterffy Attilához (képünkön), Pécs polgármesteréhez. A balliberális városvezető sajtófelelősétől ezzel kapcsolatosan az a válasz érkezett, hogy „polgármester úr lehetőség szerint írásban ad tájékoztatást, így interjút is. Kérem, küldje el a kérdéseit és igyekszünk minél hamarabb megválaszolni őket."
Válaszunkban közöltük, hogy személyes, szóbeli interjút szeretnénk készíteni - mivel nem nyilatkozatot kértünk, hanem interjút. (Tudvalévő, e műfaj hagyományosan a szóbeliségre épül, hiszen egy interjúban a vélemények ütköztetése a lényeg - a szerk.)
Erre a levelünkre már semmilyen választ nem kaptunk az elmúlt hetek során, így - jobb híján - egyelőre csak meg nem válaszolt kérdéseinkkel ismertetjük meg olvasóinkkal.
A következőket kérdeztük volna Péterffy Attilától:
- Megválasztása előtt tett vállalásai között szerepelt, hogy ingyenessé teszi a parkolást az egészségügyi intézményeknél a pécsiek számára. Hány ilyen parkolóhely áll a pécsiek rendelkezésére?
- A kátyúk felszámolása is szerepelt ígéretei között. Hányat sikerült betömni, mikorra tervezi az ígéret megvalósítását?
- Hűségprogram bevezetését, adócsökkentést is belengetett a pécsi vállalkozások számára, hogy áll ennek megvalósítása?
- Egyik első intézkedése volt az Önök által csak rabszolgatörvényként emlegetett, a túlmunka szabályozását vonatkozó előírások eltörlése az önkormányzat cégei esetében, majd eltörölték az eltörlést. Csupán propagandafogás volt?
- A buszjegyek árának csökkentését is megígérte. Mikortól utazhatunk olcsóbban a pécsi buszokon?
- Drakula állítólagos Széchenyi téri pincéjének megnyitása is szerepelt a programjában. Hogyan áll ennek a megvalósítása, mikor érkezhetnek az első turistacsoportok?
- Hiteles, pártsemleges városi médiát ígért, azonban a vezető posztokra a sokak által csak a pécsi Lenin-fiúknak nevezett balliberális szolgamédia tagjai kerültek. Ilyennek képzelte a független városi médiát?
- A POSZT megtartása szintén vállalásai között szerepelt. Azóta nyilvánossá vált, hogy a találkozó költözése több mint lehetőség, az önkormányzat vezetői közül pedig senki nem kereste a döntéshozókat. Miért nem?
- Hogyan váltak be a politikai megbízottak, milyen érdemi munkát végzett eddig például a Gyurcsány-párt helyi vezetője, Kunszt Márta a civil kapcsolatok tanácsnokaként, a budapesti olimpiát megfúró és a határon túli magyarságot gyalázó Momentum alapítója, Nemes Balázs innovációs biztosként, akinek korábban antiszemita, cigányellenes megnyilvánulásai voltak, a fővárosban pedig több botrányos tüntetést szervezett?
S végül: azt is megkérdeztük volna Péterffy Attilától, támogatja-e a homoszexuálisok májusra tervezett pécsi felvonulását, s azt is, mit szól ahhoz, hogy homoszexuális párokkal példálózik gyermekek előtt egy pécsi alapítvány úgynevezett érzékenyítő kurzuson.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' harminc fok is lehet kedden...
- Sorozatbetörőket kapcsoltak le a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vármegyeszerte árulta a drogot egy...
- Áttörést értek el pécsi kutatók az...
- A Csomolungma oxigénpalack nélküli...
- Az NKA nyerte a pécsi kosárdöntőt,...
- Hát ez hihetetlen: partybusszal lepte...
- Óvatosan a forrásvízzel, nem mindig...
- Vége a pótlóbuszozásnak, újra a...