Nem áll le a thyssenkrupp pécsi beruházása a lassuló német gazdaság miatt
2019. december 03. kedd 10:51

Nyáron jelentették be, hogy a pécsi Déli Ipari Parkban több mint 17 milliárd forintos zöldmezős beruházással motoralkatrészeket gyártó üzemet épít a német thyssenkrupp. A társaságnál arról érdeklődtünk, a német gazdasági növekedés lassulása miatt kitolódhat-e az átadás időpontja. Mint azt a cégtől megtudtuk, az üzem megépül, a beruházás az előzetes tervek szerint halad.
Komoly sikert ért el a magyar kormány, illetve a korábbi, Fidesz-KDNP-s városvezetés, azzal, hogy a thyssenkrupp egy jelentős beruházást indított el a baranyai megyeszékhelyen. A német központú társaság világszerte mintegy 34 ezer munkatárssal készít csúcstechnológiás alkatrészeket az autó- és gépipar számára, egy igazi „nagyágyú" választotta tehát Pécset.
Mint arról korábban beszámoltunk, az összesen 17,4 milliárd forintos zöldmezős beruházás - amelyből 5,57 milliárd forint az állami támogatás - révén felépülő új üzemben vezérműtengelyeket és elektromotor alkatrészeket állít majd elő az ott dolgozó körülbelül kétszáz munkatárs. A tervek arról szóltak, hogy az épület 2020-ban elkészül, és még ugyanabban az évben megindul a gyártás.
A mérséklődő német gazdasági teljesítmény miatt a thyssenkruppnál a már megkezdett pécsi beruházás sorsáról érdeklődtünk. Megkeresésünkre a cég magyarországi leányvállalatánál azt közölték, az ügyfelekhez, az új modellek gyártásának elindításhoz igazodnak, ezektől függ az új pécsi gyár termelése. A szériagyártás 2021-ben kezdődhet, a munkavégzés azonban már ezt megelőzően elindul az egységben.
A vállalatnál rákérdeztünk arra, hogy a német gazdasági problémák miatt felmerülhet-e a beruházás teljes leállítása. Ezzel kapcsolatban azt írták lapunknak, „a thyssenkrupp eleget tesz ígéreteinek, kötelezettségvállalásainak".
Megtudtuk, a leendő üzemi területen az építést már előkészítették, jelenleg a generálkivitelező kiválasztása zajlik.
Képünkön: az új egység látványterve.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Gyermek a sváb kendőben
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Mánfai gyilkosság: két kislány maradt...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...

