Naponta tucatnyi szabálysértőt csípnek fülön a civil rendőrautók a baranyai utakon

2020. február 09. vasárnap 13:10

Naponta tucatnyi szabálysértőt csípnek fülön a civil rendőrautók a baranyai utakon

Csaknem két éve járják civil rendőrségi autók Baranya megye közútjait - nem eredménytelenül. Mint megtudtuk, naponta körülbelül tíz-tizenhat esetben szűrnek ki olyanokat, akik magukat és másokat is veszélyeztetnek. A legtöbben gyorshajtás, szabálytalan előzés és tilos jelzésen való áthaladás során buknak le.


Viszonylag új módszerrel igyekeznek kiszűrni az agresszíven közlekedőket a megye útjain. 2018 áprilisa óta jelöletlen rendőrségi autók járják Baranyát annak érdekében, hogy csökkenjen a balesetek száma.

Érdeklődésünkre a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a jól ismert jelzésekkel ellátott járművekkel a mások életét is veszélybe sodró sofőröket kevésbé lehet kiszűrni a forgalomból. A zsaruk ugyanis azt tapasztalják, ezek a vezetők a szabályokat jellemzően csak addig tartják be, amíg az egyenruhások látókörében vannak.

Ugyan a rendőröket többen azzal támadják, hogy az ilyen akciók célja, hogy minél több pénzt szedjenek be, nem erről van szó. Az ellenőrzésekkel - hangsúlyozták - azt szeretnék elérni, hogy kiszűrjék a forgalomból „az agresszív, másokat irritáló, a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő autósokat".

Felvételeket is rögzítenek

Tavaly decemberben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdte el a képrögzítő eszközökkel felszerelt, jelölelten autókkal történő ellenőrzéseket a közutakon. Később országszerte elindították az akciót, amelyet Pofátlan(TAN)ításnak neveztek el.
2019-ben a zsaruk 12 új autót kaptak kifejezetten erre a célra, valamint húsz, már meglévő kocsit is felszereltek a szükséges technikával.
Amint arról beszámoltunk, nemrég további nyolc darab Skoda Octavia típusú autóval egészült ki a flotta, amely így már negyven autót számlál országosan.

A rendőrség kockázatelemzés és a baleseti helyzet alapján dönti el, hogy hol és mikor végez ilyen ellenőrzést, így a járművek feltűnésére a megye egész területén számítani kell.

A jelöletlen autók pedig sajnos nem hiába járják Baranyát. Mint azt a megyei főkapitányság közölte, a rendőrök napi szinten átlagosan tíz-tizenhat esetben szűrnek ki „szabálytalan magatartást tanúsító", a közlekedés többi résztvevőjére veszélyt jelentőket. A leggyakrabban előforduló esetek közé a sebességtúllépés, a nem az előírások szerint történő előzés, valamint a tilos jelzésen való áthaladás tartozik.

Hogy pontosan mennyi jelzés nélküli rendőrségi autó végez ellenőrzéseket a baranyai közutakon, nem árulták el. Ezzel kapcsolatos annyit tudhattunk meg, hogy több járműről van szó.

Palotás Péter