Mobilt talált egy mohácsi játszótéren egy férfi, el is tette
2023. május 15. hétfő 18:15

A mohácsi nyomozók pár órán belül elfogták azt a férfit, aki talált egy telefont, azonban azt nem adta le a hatóságoknak, hanem meg akarta tartani.
Egy nő tett feljelentést szombaton délután a Mohácsi Rendőrkapitányságon azért, mert valaki elvitte az őrizetlenül hagyott telefonját a benne lévő pénzzel együtt.
A sértett a nyomozóknak elmondta, hogy Mohácson, az egyik játszótéren egy padra tette a mobilját, amelynek a tokjában pénz is volt, majd azt ott felejtette. Amikor észrevette, hogy nincs meg a telefonja, akkor egyből visszament a helyszínre, azonban az már nem volt ott.
A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra.
Az 55 éves kölkedi férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A rendőrök a férfinál megtalálták az eltulajdonított telefont, amelyet a nála lévő készpénzzel együtt lefoglaltak, majd visszaadták azt a sértettnek. A férfi ellen jogtalan elsajátítás vétsége miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Forrás: BVRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Fotósok számára indul túra az...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Már online is ki lehet tölteni a...

