Mindenki szembejött az M6-oson, ő meg ráadásul csontrészeg volt
2015. január 19. hétfő 09:37

A Pécsi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy pécsi férfival szemben, aki ittasan a forgalommal szembe közlekedett az autópályán.
A vádlott tavaly augusztusban az egyik nap jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd horgászni indult. Az M60-as úton közlekedett, majd áttért az M6-os autópályára, ahol megfordult, majd a forgalommal szemben haladt Bátaszék felől Mohács irányába. A vádlott elől több autónak ki kellett térnie, majd az autópálya mohácsi kezdeténél a szalagkorlátnak ütközött és azon a gépjárművel fennakadt.
A vádlott olyan súlyos fokban volt ittas - hangsúlyozza az ügyészségi közlemény -, hogy nem emlékezett arra milyen módon került az autópályára és ott miért fordult meg. A férfi azzal, hogy az autópályán a menetiránnyal szemben közlekedett, a szabályosan közlekedő járművek vezetőinek az élet és testi épségét közvetlenül veszélyeztette.
A vádlott cselekménye a közúti veszélyeztetés bűntettének és ittas járművezetés vétségének a megállapítására alkalmas, melyek közül a súlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Több száz programmal várják a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...