Minden napra egy balek - beengedte a lakásba
2011. március 08. kedd 11:48
Másfélmillió forint készpénzt loptak trükkös tolvajok egy mohácsi asszonytól hétfő délelőtt. Az asszony óvatlan volt, lakásába engedett idegeneket, akik azt hazudták, hogy az önkormányzattól jöttek. Egyikük folyamatosan beszélt hozzá, közben a másik a pénze után kutatott, és az összeset elvitte. Az asszony csak akkor fogott gyanút, amikor már késő volt. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.
Fagyos tóban küzdött az életéért percekig egy férfi Sikondán, hétfő délután. Autósok vették észre, ahogy a tó közepén kapálózott. Többen megálltak, és a segítségére siettek. Egyikük elkötött egy csónakot, azzal mentek érte, a férfi addigra élettelenül lebegett a víz felszínén. Megfogták, behúzták a csónakba, és kivitték a partra. A férfi légzése és a szívverése is leállt, annyira kihűlt. A mentősök közben megérkeztek, újraélesztették, és sikerült stabilizálni az állapotát, végül mentőhelikopterrel vitték kórházba. Hogy hogyan került a tó közepére, még nem lehet tudni, a férfit még nem tudták kihallgatni a rendőrök.
Két tizenéves kisfiú tévedt el a bodai erdőben hétfő este. Rájuk sötétedett, azt sem tudták, merre lépjenek. Szerencsére, náluk volt egy mobiltelefon, és segítséget kértek a 112-es segélyhívón. Rendőrök, a helyi vadász és a mezőőr, azonnal utánuk mentek. Végül a falutól két kilométerre rájuk találtak. Az ijedségen kívül nem esett bajuk.
EQM/BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...