Minden harmadik árus beégett a busójáráson a revizoroknál
2023. február 21. kedd 08:47

Talán a baranyai adózókhoz könnyebben eljut a NAV megyei adótraffipax-üzenete arról, hogy a rendezvényt kiemelten ellenőrzik a hivatal munkatársai, talán a helyi adózók adótudatossága fokozottabb, mindenesetre idén is szinte csak más vármegyékből (Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok) érkező árusok mulasztottak el nyugtát adni a próbavásárlásokkor a Mohácsi Busójáráson.
A NAV revizorai csütörtöktől vizsgálták a rendezvényen a nyugtaadási kötelezettség betartását, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét, de míg a „bemelegítő napokon" csak elvétve jegyzőkönyveztek egy-egy súlyosabb mulasztást, vasárnapra már kirajzolódott a hagyományos trend, a 33 ellenőrzött kereskedő és vendéglátó közül 11 semmilyen bizonylatot nem adott az értékesítéskor, de akadt két olyan árus is, akik adószám és közterületfoglalási engedély nélkül folytattak kereskedelmi tevékenységet.
A minden túlzás nélkül rendkívülinek mondható forgalmat bonyolító, bevételeltitkoláson ért kitelepülők akár több százezres bírságra is számíthatnak.
Forrás: NAV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy méter alatt állt meg a vízszint...
- Orbán Viktor szerint szép és felemelő...
- A fél világot bejárta Farkas József,...
- Zivatarok, jégeső miatt adtak ki...
- Kidőlt fa miatt késnek a vonatok Pécs...
- A hó végéig marad a megváltozott...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Több mint 6700 embert bocsátanak el a...
- Pácban az LMP: Schiffer lemondott...

