Milliárdos bevételt vár Pécs
2011. március 21. hétfő 19:25

Az önkormányzat 2008-ban döntött úgy, hogy értékesíteni kívánja úgynevezett stratégiai ingatlanvagyonát, amelyet végül 2009-ben, az utolsó részlet befizetésével a spanyol Grupo Milton befektetőcsoport szerzett meg. Az öt értékesített vagyonelem között volt a Magasház, az Áper laktanya és a Munkácsy Mihály utcai egykori rendelőintézet épülete is.
A minap elfogadott költségvetés célkitűzései között újabb értékesítendő csomag szerepel, amely több mint hatmilliárdos bevételt irányoz elő - amiből a remények szerint mintegy 3,2 milliárd forint be is folyik még ebben az esztendőben. A lapunk birtokába került listából kiderül, hogy a város továbbra is árulja a több éve kihasználatlanul álló (és a Holding tulajdonában lévő) Nick-udvar tömbjét (képünkön), amelynek felbecsült értéke 800 millió forint, de túladnának a szintén évek óta eladásra kínált pogányi repülőtéren is, valamivel több mint hárommilliárd forintos értéken.
A lajstrom ezen kívül tartalmazza a volt Park mozi Felsőmalom utcai ingatlanát (166 millió Ft), a közeljövőben kiürülő, eddig az Ifjúsági Háznak otthont adó Nagy Lajos király úti létesítményt (226 millió Ft), a Petőfi-akna érintett részét (66 millió forint), valamint a volt konténer-pályaudvar területét (303 millió forint). Szintén nem sikerült eddig túladni a Füzes városrész érintett területén (az Expo Centertől délnyugatra lévő telkek együttese), amely megközelítőleg 1,5 milliárd forintot ér.
A felsoroltakon kívül egyéb kisebb értékű ingatlanok áruba bocsátása is napirenden van, egyebek mellett a Munkácsy utcai egykori patika épülete (40 millió forint), valamint a jelenleg iskolaként funkcionáló Pázmány Péter (11,2 millió) és Török István utcai (8 millió) ingatlanok - ez utóbbiakat akár bérbeadással is hasznosítanák.
Trombitás Károly, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke kérdésünkre elmondta, hogy valós bevételben gondolkodnak, különben a nevezett ingatlanok nem kerültek volna a listára - amit egyébként szakemberekkel állíttattak össze. A politikus reménykedik abban, hogy időben befolyik a pénz a város kasszájába, hiszen ez létfontosságú az önkormányzat likviditása szempontjából.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...