Mellár Tamás: "... mert majd jön valaki Budapestről, s az megoldja?"

Zsákutcában van-e Pécs és a Tudományegyetem? Kik tüntetnek és miért? Milyen lelkületű nép a magyar? A fentiekről kérdeztük Dr. Mellár Tamás egyetemi tanárt, a PTE KTK intézetigazgatóját, neves közgazdászt - aki nemrég a pécsi, internetadó elleni tüntetés egyik szónokaként vállalt szerepet, s került a hírekbe.

- Ön szerint kik mennek az utcára? A hőbörgő csőcselék, a baloldali, esetleg amerikai bérencek vagy azok, akik valahogy véleményt szeretnének nyilvánítani?

- Egy érdekes fordulat zajlik Magyarországon. A rendszerváltás után húsz évvel kezdenek rájönni, hogy itt demokrácia van, és ez lehetővé teszi, hogy ha érdekeink, jogaink sérülnek, akkor próbálunk ennek hangot adni. Most úgy tűnik, hogy az internetadó volt az utolsó csepp a pohárban, vagy önmagában egy olyan intézkedés, melynek negatív hatását sokan megértették. A saját érintettségük sarkallta őket, hogy menjenek ki az utcára. Nem gondolom, hogy akik az utcán voltak, csak hőbörögni akartak volna vagy valakinek a bérencei. Én sem vallom magam amerikai kémnek, mint Jónás Pali barátom. Közgazdász volt, 1944-45-ben ellenálló volt a német megszállás idején, elfogták, megszökött, aztán a diákmozgalmakban vett részt, letartóztatták, és jött három év Recsk. Pár éve Amerikában találkoztunk, ott mesélte el, hogy az ÁVO-sok addig verték, míg valamilyen kémnek nem vallotta magát. Ő az amerikait választotta. Akkor azt akarták bizonyítani, hogy a népi demokrácia a legjobb, ezzel senki nem állhat szemben, csak ha pénzt kap vagy valamilyen ügynök. A történelem ismétli magát. Hiszen a regnáló hatalom el sem tudja képzeni, hogy lehetnek ellenvélemények, s kritizálhatják a kormány intézkedéseit azok, akik még nem vesztették el a józan eszüket, sem a bátorságukat. Bibó István leírta, sokszor idéztük már, hogy „... Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni ..." Ezt kezdik felismerni az emberek, s ugyancsak Bibótól vett idézetként: a „szabadság kis körei" alakulhatnak ki, mert ez az igazi demokrácia alapja. Pozitív kezdeményezéseknek vagyunk tanúi a setesutaságukkal együtt. Innen akkor lehet előrejutni, ha pártosodnak, mert a választásokon így indulhatnak el. Ezt nem lehet megspórolni, mert akik most kormányoznak, eljátszották a demokrácia lehetőségét. Népszerű, populista intézkedéseik vannak, hogy a nép is kapjon valamit, de a valódi problémákról soha nem folytattak vitákat, s most bejelentkezett a társadalom, hogy ő is szeretne részt venni ebben a vitában.

- Hosszú éveket töltöttem Lengyelországban, ott az első rendszerváltás utáni időben négy kormány volt. Ha a magyarok nem értettek egyet a mindenkori kormányok intézkedéseivel, miért vártak húsz évet, hogy véleményt nyilvánítsanak? Egyébként a választások eredményei sem ezt igazolják vissza.
- A történelmünkben van erre magyarázat. A kádárista időszakban azt hallottuk a külföldi megfigyelőktől, hogy mennyire jó nekünk abban a gulyásszocializmusban, mi vagyunk a legvidámabb barakk. Az az időszak arról szólt, hogy mindenki megkötötte a maga kompromisszumát. Az rögzült a magyar emberben, hogy nem kell konfrontálódni a hatalommal, hanem ügyeskedni kell, a kiskapukat megkeresni, és akkor boldogulhatunk. Ez átöröklődött a rendszerváltás utánra is, és ezt a régi-új hatalmak ki is használják. Most megváltozott minden, mert világossá vált, hogy az a fajta mentalitás, az a berendezkedési mód egy piacgazdaságban rosszul működik. Nemcsak önmagához képest teljesít rosszul, sok esetben rosszabbul, mint a kádárista rendszer, hanem ami sokkal fájóbb, a körülöttünk lévő országokhoz képest is. A nyugati gazdasági megfigyelők már évek óta mondják, hogy a visegrádi négy ország most már csak három: Lengyel-, Csehország és Szlovákia. Magyarországot egyre inkább Bulgáriához és Romániához társítva említik, azokhoz a balkáni országokhoz, melyek a leginkább elmaradtak a fejlődésben. A lengyelek 10-15 éve 8-10 százalékponttal mögöttünk voltak az egy főre jutó GDP-ben, ma már előttünk járnak. Elkezdte nyomasztani a társadalmat, hogy most nincs mire fogni, miért nem megy a magyar gazdaság. Nem hivatkozhatunk az örökölt nehézségekre, mert a többi országnak is hasonló gondjaik voltak, de meg tudták oldani. Itt kellene lehetőségeket teremteni. A legfőbb okai mi vagyunk, mert hazug propagandában élünk, az EU-ra nem lehet fogni, mert akkor a finnekkel, a lengyelekkel is ezt tennék, akik nagyon dinamikusan fejlődtek.

- Hogy látja Pécset? Volt fideszes önkormányzati képviselő is. Mi az amitől ennyire áll ez a város, hol szorít itt a cipő?
- Pécsett, mint ahogy az országban is, nehéz külső okokra fogni, hogy miért vagyunk ilyen helyzetben. A hasonló nagyságú városok - Szeged, Debrecen - sokkal jobban fejlődtek, kevésbé viselte meg őket a válság. Az itteni városvezetések a saját érdekeikre gondoltak mindig. Soha nem tudott meghonosodni az a gondolat, hogy a dél-dunántúli térség komplex fejlesztésére kellene koncentrálni, s ebben lehetett volna meghatározó erő Pécs és a város környéke. Amikor elindultak ilyen programkészítések, megkerestek engem is, írtam tanulmányokat, de kikoptam belőle, mert láttam, hogy csak arra kellettek a városvezetésnek ezek a szakmai anyagok, hogy megnyugtassák saját lelkiismeretüket, vagy meg tudják mutatni valakinek, hogy ott van a polcon a terv, de eszük ágában sem volt megvalósítani. Szerintem nincs meg sem a szakmai áttekintés, sem az intellektuális bátorság, hogy most mást fogunk csinálni, mint az elődeink, s nincs lobbierő sem, mely képes lenne a szükséges pénzeket megszerezni. Nem lehet a központi forráshiányra hivatkozni, hiszen ott van Szeged ellenzékiként, nyomás alatt, és ragyogóan fejlődik. Ha van program, ahhoz lehet vállalkozásokat szervezni. Ebben a városban egyetlen vezetés sem tudta merre akar menni, mit akar csinálni a jövőben, nincs világos elképzelésük. A választások után sem változott semmi. Boldog vagyok, hogy megépült az M6-os út, de sokszor jövök rajta egyedül, mert ez az út nem vezet sehova, itt nincsenek gazdasági kapcsolatok, teljesen leépül az egész régió. Korábban csináltunk egy koncepciót, hogyan lehet helyi termelők bevonásával megoldani az iskolák közétkeztetését, s aztán ebből sem lett semmi, mert majd jön valaki Budapestről, s az megoldja. Nem lehet arra számítani, hogy a helyi gazdaságra építve valami elindul, ezekhez lenne szükség jó elképzelésekre. Ki kéne találni, mik lehetnének a nagy húzóágazatok. A városvezetés ölbe tett kézzel várja a hófehér paripán érkező királyfit, mint a mesében, de az nem jön. Aki ebben az esetben egy külföldi nagy cég lenne, s egy összeszerelő üzemet hozna létre, így nekünk is olyan jó volna, mint Győrnek vagy Kecskemétnek. De ilyen üzem valószínűleg nem jön. Nincs kihasználva az egyetem sem. Ha összehasonlítjuk Szegeddel vagy Debrecennel, akkor azt láthatjuk, ez az egyetem is rosszabbul teljesít, mint a másik kettő.

- Miért?
- Amikor elindultam rektorjelöltként, jelentős létszámleépítést terveztem, beígértem, hogy a két és félmilliárdos veszteséget fölszámoljuk, átalakítjuk az egész közbeszerzést. Ezek nem találtak visszhangra. Legalább 500 főt le lehetne építeni az egyetemen. A karok szerepét is át kéne alakítani, sok az átfedés, a pazarlás. Ezek rövid távon népszerűtlen intézkedések, de hosszú távon nincs más megoldás. Erőteljesen kéne nyitni afelé, hogy a PTE vállalkozói egyetemmé váljon, a várossal is itt kellene kapcsolatba lépni. A felmérések szerint a pécsi közgazdasági kar benne van országosan az első háromban, mégis az elmúlt években már 200 fős évfolyamok felé araszolunk, a mesterképzésben is 30-40 százalékos csökkenést szenvedünk el, mert itt nincs munkalehetőség. A mi képzésünk hiába színvonalas, nem tudunk munkahelyet adni. Fontos lenne, hogy a régió virágozzon föl, mert akkor az egyetem is fejlődhet. 

Hárságyi Margit