Megszólal a megvádolt polgármester
2011. február 08. kedd 18:57

- A költségvetést a testület szavazta meg - reagál az új polgármester vádjaira Bédy István. - Azt mondhatjuk, hogy az előirányzat optimista volt, hiszen előfordulhat - sajnos, meg is történt -, hogy a büdzsé számainál adott esetben többet költünk, vagy a tervezett bevételek elmaradnak. Ha az évet összegző beszámoló valótlan számokat tartalmaz, akkor hamisításról beszélünk, de esetünkben erről szó sincs - tette hozzá.
2009-ben Harkány bevételei elmaradtak a várttól, teszi hozzá, és a kiadások is nagyobbak voltak az előre láthatónál, még a megtakarítási intézkedések ellenére is. Bédy István szerint ennek oka az volt, hogy előző kormányzat megszorításai érzékenyen érintették az önkormányzatot, illetve a forint gyengülése is negatívan hatott a város gazdálkodására.
Egy telekcsere ügyében is felmerült a volt polgármester felelőssége. A város még 2008-ban értékesített egy másfél hektáros földdarabot, a vételár egy részét pedig - 42 millió forintot - a vevő ki is fizette. Később azonban mindkét fél elállt az üzlettől, így az önkormányzat a pénzért cserébe egy ingatlant ajánlott a vásárlónak. A mostani vezetés szerint az ügyben szabálytalanságok történtek - Bédy ugyanakkor a Pécsi Újság.hu-nak úgy nyilatkozott, az önkormányzat korrektül járt el.
Arra a vádra, amely szerint több esetben is a képviselő-testület megkérdezése nélkül döntött, Bédy így reagált:
- Ha a döntésem nyomán született is kontraktus - mert a szerződéskötésre polgármesterként felhatalmazásom volt -, azokat minden esetben láthatta a képviselő-testület, jogai tehát nem csorbultak. A nagyobb horderejű döntések esetében pedig szinte mindennaposak voltak a konzultációk a képviselőkkel. A polgármester egyébként most is így jár el - hiszen a felhatalmazását erre kapta.
Igazi adok-kapok csata alakult ki Harkányban, Bédy ugyanis az elmaradt jutalmáért és végkielégítéséért küzd a városvezetésnél. Mint fogalmazott, „az sem helyes, ha egy dolgozónak később fizetjük ki a járandóságát, de ha valakit már nem is foglalkoztatnak, azzal el kell számolni. Nyilván türelmesnek kell lennem - Imri Sándor is elismerte, hogy a járandóság megillet".
Bédy István a választási vereség ellenére sem száll ki a politikából, a megyei közgyűlésnek továbbra is tagja és a harkányi közéletben is aktív szeretne maradni:
- Úgy gondolom, kötelezettségem van azok irányában, akik támogattak munkám során. Sok harkányit megvezetett a jelenlegi polgármester, az elmúlt hónapok pedig azt mutatták, hogy az ígéretek sajnos nem valósultak meg.
Képünkön Bédy István látható.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...