Meghívás a szombati, belvárdgyulai templomszentelésre

2007. december 20. csütörtök 15:57

Elkészültek a tavaly május végén rombadőlt belvárdgyulai templom rekontsrukciós munkálatai. A Pécsi Püspökség mindenkit szeretettel meghív a szombati templomszentelésre. Közlemény.

"Szeretettel hívunk mindenkit a december 22-én délelőtt 11 órakor kezdődő új, belvárdgyulai templom szentelésére.

Mint ismert, 2006. május 22-én romhalmazzá dőlt az 1854-ben épült katolikus templom, s idén június 19-én elhelyeztük az önkormányzat által ajándékozott helyen a II. János Pál pápa által megáldott új templom alapkövét, és alapító okiratát.

Szombaton, december 22-én felszentelésre kerül a Rózsafüzér Királynője tiszteletére teljesen elkészült új katolikus templom.

Hála és köszönet minden jótevőnek, aki imádsággal és anyagi áldozattal lehetővé tette, hogy amit elkezdtünk építeni, azt Isten segítségével be is fejezhettük!

Mayer Mihály
pécsi megyéspüspök

Csúzdi Illés
plébános

Sándor Ágnes
polgármester"